Bányavállalatok, üzemek

 

Hazánkban egykor több tucatnyi bányatársulat, bányavállalat létezett.

Ezek majd' mindegyike bocsátott ki működése során kisplasztikákat, elsősorban plaketteket.

Ugyanez igaz a hazai kohászati üzemekre is – ne feledjük, e vállalatoknál még rendelkezésre is állt a megfelelő szakértelemmel rendelkező dolgozói gárda, akik szívesen közreműködtek mind a saját üzemük, mind a bányászati vállalatok ilyen jellegű emléktárgyainak megalkotásában.

 

Ezek majd' mindegyike bocsátott ki működése során kisplasztikákat, elsősorban plaketteket. Azonban sok közülük a szakirodalomban sem ismert, nem kerültek publikálásra. Valahol rejtőznek, csak ritkán lehet rájuk bukkanni.

 

Az igazán nagy, komoly tőkével rendelkező bányavállalatok megalakulása nagyjából a XIX. század második felére tehető. Az ekkor alapított vállalatok, társulások évtizedekre meghatározták nem csak egy-egy település, de akár fél megyényi területek gazdasági életét.

 Napjainkra ezek a cégek, üzemek a jól ismert politikai és társadalmi változások hatására eltűntek. Jelen honlap nem térhet ki részletesen ezekre a folyamatokra, tevékenységük leírására, de erre nincs is szükség. Múltunk és ipartörténetünk nagy szerencséjére a bányász- és kohásztársadalom tagjai ma is őrzik, és számon tartják ezeket az eseményeket... és ami legalább ennyire fontos: minden lehetséges módon közzé is teszik kutatásaik eredményét, a bányász- és kohászmúlt emlékeit.

A honlap szakirodalomról szóló fejezetében és az internetes linkgyűjteményében szinte majdnem minden, egykor létezett bányatársulatról, üzemről, vállalatról talál információt az érdeklődő.

 

 

 

Kőszénbánya- s' Téglagyár Társulat Pesten

A Kőszénbánya- ’s Téglagyár Társulat – és vele együtt az itt bemutatott plakett - különleges helyet foglal el a hazai szénbányászat történetében.

A Társulatot a kiegyezés utáni évben alapították a Drasche téglagyár utódaként, s még ezután hosszú évtizedekig ezen a néven volt közismert. Drasche Henriket az 1838-as nagy pesti árvizet követően kérte fel a város vezetése, hogy az ausztriai tapasztalatai alapján itt, Magyarországon is helyezzen üzembe egy téglagyárat, mert a város újjáépítéséhez elengedhetetlen, hogy a házak ne ismét vályogból, hanem égetett téglából épüljenek fel.

A kőbányai (ma Budapest X. kerülete) téglagyár az évtizedek alatt az ország legnagyobb építőanyag gyártó vállalkozásává nőtte ki magát. Hogy a tégla égetéséhez szükséges szén beszerzése ne okozzon problémát a termelésben, sorra felvásárolta az ország jelentős szénmedencéiben található bányákat. Volt időszak, amikor a dorog-esztergomi szénmedence összes bányája a Társulat kezében volt, de a baranyai szénmezőkön is voltak bányáik.

Ezekben az évtizedekben olyan neves bányász szakemberek dolgoztak a Draschénak, mint Hantken Miksa, Vitális István vagy dr. Schmidt Sándor, aki a dorogi szénbányák igazgatója. Külön érdekesség, hogy a Társulat első vezérigazgatója nem más, mint a 48-as tábornok, Görgey Artúr volt, akinek eredeti képzettsége vegyész volt.

                                                                                                   

A Kőszénbánya- ’s Téglagyár Társulat készítette az első keramit útburkoló köveket az országban, de  gyárnak finomkerámiai cikkeket gyártó részlege is volt a XX. század tízes éveitől. Porcelánjaikat először Drasche néven árusították.

 

A gyár a II. világháború után is működött, a különféle termékeket gyártó részlegek szétváltak, a téglákat gyártó üzemek Kőbányai Téglagyár néven, a finomkerámiai részleg "Kőporc" néven termelt. Még ma is megvannak épületeik a kőbányai Maglódi út-Jászberényi út térségében. Az általuk készített téglák jelentős részéből egy bemutatót a X. kerület Mélytó mellett található park szabadtéri téglakiállításán lehet megtekinteni. Tégláik közül legismertebbek azok, melyek téglajegye egy mélyített körben bányászjelvényt ábrázol – szinte ez egész országban találkozhatunk az ilyen jelöléssel ellátott téglával. A jelzés a téglagyártás és a szénbányászat egységére utal... 

tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

 

Miskolci Bányaüzem

A Miskolc környéki bányák csoportjába a Lyukó-, Csanyik-, Köpüs-, Gyertyán-, Egres- és Perecesi völgyben, - valamint a Miskolc határában fekvő községek - Varbó, Radostyán, Parasznya - területén telepített és művelt bányák tartoznak. Korábban ezek közül több a diósgyőri vasgyár ill. kohászati üzem bányája volt, a II. világháború kerültek önálló irányítás alá.

A szén utáni kutatásokat a térségben már az 1763-as  Mária Terézia-féle bányászati rendelkezések után megkezdték. Az első engedélyt szénkitermelésre Schőner Xavér Ferenc, a szomolnoki bányafelügyelőség segédtisztje szerezte meg. 1810-ben Fazola Frigyes a vashámor működéséhez szükséges szén bányászatára kíván bányát nyitni.  A tervszerű bányászat 1858-ban indul meg a térségben (Perecesen). A szén olyan kedvező módon fekszik (közel a felszínhez), hogy alig néhány méteres tárókkal elérhető. A bányavállalat központja is itt létesült, mely hosszú évtizedeken át a település, a környék legfontosabb munkaadója volt. A bánya saját könyvtárral, fúvós zenekarral, sporttelepekkel (perecesi teke- és lőtérpálya, lyukói kézilabda- és teniszpálya), üdülőkkel rendelkezett.

A lyukóbányai fejtés 1938. októberében indult meg. A diósgyőri vasgyár az ötvenes években csökkentette szénigényét, ám ekkor futott fel az energiatermelés szénszükséglete. Ezért egy több mint 7 km-es kötélpálya létesült Kondó felé, és ezen, valamint a harica- berentei csillepályán a kazincbarcikai (berentei) hőerőmű központi szénosztályozója fogadta a szenet.

A bányavállalat felszámolási eljárását 1991-ben kezdték meg…

 

 

További részleteket a linkgyűjteményben felsorolt forrásokból ismerhetünk meg itt.

 

 

 

tovább az érme bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

 

 

Mákvölgyi Bányaüzem

A mák-völgyi szénterület a borsodi medence északi részén helyezkedik el. Nevét a Szuha-patakba torkolló Mák-patakról kapta. Települései Rudolftelep (régen: Izsófalva része), Szuhakálló, Izsófalva (korábban: Disznóshorváti), Múcsony, Ormos.

A területen a szénbányászat a kiegyezés utáni időszakban kezdődik (1871), legjelentősebb helyszíne Disznóshorvát.

A termelést a helyi kisbirtokosok indították meg.  akik a környékbeli kistőkésekkel társulva ily módon igyekeztek nagyobb jövedelemre szert tenni. Ez a helyzet 1905-ig tartott, amikor az itteni szénbányászat nagyobb része a nagyvállalatok kezébe került, és a kisvállalkozások számára csak némely szabadon hagyott, kevésbé jelentős szénjog maradt.

 

Disznóshorvát határához tartozott az a terület is, amelyet Mák-völgynek (korábban Kazinc-völgynek) neveztek. A Sárkány-család által itt művelt régi bányákat 1905-ben a Magyar Általános Kőszénbánya Rt., 1910-től az állami tulajdonban levő Borsodi Szénbányák Rt szerezte meg. E szénterülethez tartozott az 1881-ben adományozott Rudolf Cohacht védnevű bányatelek is, amely a Kazinc- és a Csillag-völgyek alatti ásványvagyont fedte.

A Mák-patak volgyében 1908-ban kezdték el a munkás- és tisztviselőlakások építését. A településen orvosi rendelő, iskola, élelemtár, kultúrház is létesült. Így alakult ki Rudolftelep.

Egy másik nagyvállalat, az észak-magyarországi vasgyártás és bányászat legfontosabb cége, a „Rima” (Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság) is szerzett a területen bányászati jogot, de nagyarányú termelést ők itt nem folytattak.  

Szuhakálló II. két lejtősaknáját 1955-1956-ban hajtották ki falazott biztosítással.

A Mák-völgyi bányaüzem történetéhez tartozik, hogy az üzem főmérnöke volt az ötvenes évek végén Bocsánczy János, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem későbbi professzora. Neve minden bányamérnök előtt ismert, mai napig az ő tankönyveiből tanulják a bányagéptant az egyetem hallgatói.

1973-ban a Mák-völgyi és edelényi bányaüzemet egyesítették.

A bányaüzem történetéről itt olvashatunk részletesebben.

 

tovább a plakett bemutatásához...tovább a plakett bemutatásához...

 

 

Farkasvölgyi Bányaüzem

Az Ózdtól 6 km-re fekvő településen (mely akkor még csak egy tanya volt) 1914-ben nyitott szénbányát a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Működésének ideje alatt több mint 15 millió tonna szenet hoztak a felszínre innen.

A jó 70 éven át működő bányát az 1980-as évek második felében bezárják, s ezzel a környék lakói elvesztik kereseti lehetőségüket. Az elmúlt évben (2012) kis kapacitással újra nyitott a bánya, reményt adva az ott lakóknak. A lgújabb hírek szerint itt indul majd újra a felnőtt vájár és bányagépkezelő képzés.

 

tovább a plakett bemutatásához...

 

Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság szénbányái Pécsett

 

Az Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaságot (DGT, német rövidítéssel: DDSG) angol üzletemberek alapították Bécsben a kor legnagyobb bankárainak bevonásával 1823-ban. Az angolok eredetileg hajóépítők voltak, de jó üzleti érzékkel megérezték, hogy az osztrák-magyar birodalom hajózásának kialakítása nagy sikerekkel kecsegtet.

Nem csak az Óbuda-szigeten álló hajógyárat építették fel, de a hajózási iparág minden velejáró szegmensével foglalkoztak. A személy- és árufuvarozás biztosítása érdekében folyamszabályozást végeztek a Dunán, ha kellett tengeri hajókat állítottak üzembe, és hogy függetlenítsék magukat a gőzhajók működéséhez elengedhetetlen szénbányáktól, az ország több vidékén is bányákat vásároltak és üzemeltettek. Ezek közül is a legfontosabbak a mecseki, jó minőségű szenet adó feketekőszén bányák, melyek kiszolgálására a mohácsi Duna-kikötőig vasutat építette a vállalat.

 

A DGT működési területe a Dunán Regensburgtól a torkolatig, sőt a Fekete-tengeren át Odesszáig terjedt, és a Tiszán is jelentős forgalmat bonyolított le.

 

1891-től volt a DGT pécsi szénbányáinak igazgatója Wiesner Rajmund, akinek az egyik legszebb és legérdekesebb hazai, bányászattal kapcsolatos érem- és plakett kollekció megszületését köszönhetjük.

 

Wiesner munkája mellett korának neves numizmatikusának is számított. Fontosnak találta, hogy az igazgatása alatt működő vállalat fontosabb eseményei az érem- és plakettművészet eszközeivel is megörökítésre kerüljenek. Vezetése ideje alatt több mint 30 féle, jellegzetes, vaskos, többnyire öntöttvasból készített plakettet bocsátottak ki a DGT üzemei. Közülük is külön figyelmet érdemelnek a minden évben megtartott Borbála-ünnepségre kiadott érmek, valamint azok, melyeket a szakmai szervezetek (mint pl. az OMBKE) helyben tartott eseményei alkalmából készítettek.

Ezek a darabok ma már meglehetősen ritkák, a gyűjtők féltett darabjai. Ismereteim szerint teljes, komplett gyűjteményük nem lelhető fel egyben.

Wiesner Rajmundról a helyi, pécsi éremgyűjtők rendszeresen megemlékeznek,

A pécsi és baranyai bányászathoz kapcsolódó érmékről, plakettekről és jelvényekről, valamint Wisner Rajmund életéről és az általa kibocsátott  érmekről Raýman János írt több értekezést. Ezek közül is kiemelkedik a "Bányászatról az érmek nyelvén - a pécsi és baranyai bányászat érmei és jelvényei" című könyve, amely több mint kétszáz, a térség bányászatához kapcsolódó darabot mutat be, ír le részletesen - köztük sok olyat, amely máshol még soha nem került publikálásra.

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

Egészen különleges és igen ritka darabnak számítanak az Első Duna-Gőzhajózási Társaság napszámos, vagy más néven "talicskás" bárcái.  

A bárcákat az Rt Pécs-Mohács között létesített vasút mohácsi Duna-kikötőjében használták, a szénnek a vagonokból történő kirakodása és uszályba rakodása során. Raýman János a "Bányászatról az érmek nyelvén - a pécsi és baranyai bányászat érmei és jelvényei" című könyvében leírja, hoyg ezt a munkát asszonyok végezték. Egy talicska szén átrakodása után egy bárca járt, amiket péntekenként lehetett pénzre váltani. Léteztek nappali és éjszakai bárcák (az előbbiek NB jelzéssel), az utóbbiakért több fizetés járt.
A bárcarendszer egy darabig még az államosítás után is fennmaradt. A harmadik bárca felirata (MSZHRT) a magyar folyami és tengeri hajózási vállalat államosítás utáni megnevezésére (Magyar-Szovjet Hajózási Rt, közkeletű nevén: MESzHART) utal.  

tovább az érem... tovább az érem... tovább az érem...

 

Bányászati Aknamélyítő Vállalat

A bányák művelésének fontos része az aknák kiépítése. Ezek szolgálnak az anyagok, eszközök leadására, a személyzet lejutására, a megfelelő szellőzés biztosítására és természetesen ezeken keresztül jut a felszínre a kitermelt ásványvagyon.

A mélyművelésű bányákhoz vezető függőleges vagy ferde vonalú aknák, tárók kihajtása külön szakma a bányászmesterségen belül is. A XIX. sz. végén egyre jobb és korszerűbb munkagépek, eszközök álltak rendelkezésre, s az aknamélyítés is egyre nagyobb szakértelmet igényelt. Német területen ennek hatására megalakultak a kifejezetten erre a tevékenységre szakosodott vállalkozások.

A bányászati aknamélyítéssel foglalkozó német Heinrich-Frölich és Klüpfel vállalkozás még az I. világháború előtt telepedett meg hazánkban. Utódja, az 1948-ban alakult Bányászati Mélyépítő Nemzeti Vállalat, majd Bányászati Aknamélyítő Vállalat (BAV) egészen a hazai bányászat leépítéséig (az 1990 évekig) a bányászat egyik fontos szakágaként működött. Volt időszak, amikor több mint 4500 dolgozója volt a cégnek.

 

"A 30-as évekre már kialakult egy különleges technológiákat alkalmazó, jól képzett és gyakorlott szakemberekkel rendelkező, az ország csaknem egész területén jelenlévő vállalat.

A második világháború után ez a szakembergárda már az állami vállalat keretében vett részt a - különösen a nagy szénbányászati - fejlesztésekben. Ekkor épültek többek között a balinkai, a várpalotai, a sárisápi és a komlói új bányák, majd az 50-es évek végén már elkezdődtek a bauxit és urán feltárások is, amelyekben a BAV oroszlánrészt képviselt. Az újabb fellendülés a 70-es évek végén, a 80-as évek elején, sőt közepén következett be, amikor az állami nagyberuházások (uránfejlesztés, Recsk, Eocén és Liasz programok) kivitelezésében kapott kiemelt szerepet." (forrás: Martényi Árpád: Volt egyszer egy ... Bányászati Aknamélyítő Vállalat - Bányászati és Kohászati lapok 2003.5.)

 

 

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

 

Egercsehi Bányaüzem

A Bükk-hegység nyugati előterének számító Egercsehi szénbányászata annak köszönheti létét, hogy a földtörténeti múltban az akkori lápvilág ugyanazokon a folyamatokon ment át, mint a közeli nógrádi és borsodi szénmezők. A szénterület a Heves megyei Szentdomonkos, Bekölce, Szűcs, Egercsehi, Mikófalva, Mónosbél, Fedémes, Egerbocs, Hevesaranyos, Bátor és Egerbakta települések környékére terjed ki.

Az egercsehi szenet Fazola Henrik tárta fel először az 1760-as években. Kisebb bányaművelések után jó száz évvel később kezdődtek meg a komoly kutatások, amikor 4 telepet is feltártak. A föld alatt lévő szénkészlet kb. 2 millió tonna volt. Ekkor elsősorban az egri érseki uradalom használta fel a szenet téglaégetőiben és gőzhajtású malmaiban. 1890-ben a helyi földbirtokos, Beniczki György a saját birtokán jó minőségű és a felszínhez közel fekvő szenet fedezett fel. Négy bányatelket nyitott, s 1906-ban megalapították az Egercsehi Kőszénbánya Rt-t, amelynek a fő részvényese a Budapest Vidéki Kőszénbánya Rt volt.

A településen szinte mindenki a bányához kötődött. Volt fürdő, társas rendezvények tartására szolgáló ház, a bányát saját villamos erőmű látta el.

A nagyüzemi bányászat egészen az 1980-es évek végig folyt, az üzemet 1990-ben zárták be. Egyes beszámolók szerint még ma is van a település környékén olyan hely, ahol a szén egészen a felszín közelében, szabadon van

Ma már csak a szabadtéren kiállított tárgyak, és a falu lakói őrzik az itteni bányászat emlékét.

 

tovább az érme bemutatásához...

 

Tatabányai és oroszlányi szénbányák

A tatabánya-oroszlányi szénmedence körzetében (egészen pontosan Vértessomlón) már az 1870-es években fejtettek szenet. A század végén a Magyar Általános Kõszénbánya Részvénytársaság (MÁK Rt.) kezd kutatásba a vidék birtokosaival, az Esterházyakkal kötött szerződés alapján. Az első csille szenet 1896 decemberében hozzák felszínre Tatabányán. Ettől kezdve a bányák és a környék települései fejlődésnek indulnak. Számtalan tárót nyitnak és zárnak be az évtizedek folyamán, sokaknak mára már nyoma sem marad. Tatabányán alkalmazzák világviszonylatban is a legmagasabb színvonalon a hidraulikus tömedékeléses (iszaptömedékeléses) bányafelhagyási rendszert - még ma is stabilan állnak az 1900-as, 1910-es években ezzel a módszerrel tömedékelt vágatok.

Az igazán nagy mennyiségű és jó minőségű szén bányászata Oroszlány térségében 1937-ben kezdődik, az első csille szén a bányászok védőszentjének napján, december 4-én érkezik a felszínre. A két bányaváros és bányáik az évtizedek során hol közösen, hol különválva igyekeztek megoldani működésüket. Ez a II. világháború után többször is szervezeti változáshoz vezetett. 1952-től a Tatabányai Szénbányászati Tröszthöz csatolják az oroszlányi üzemeket, majd 1957. január 1-én alakul meg az önálló Oroszlányi Szénbányák Vállalat.

A Kormány az 1992-ben elrendelte az erőmű-szénbánya integrációkat, ennek során 1994. március 31-ével az oroszlányi bányák a Vértesi Erőmű Rt. részei lettek, azaz a bányák (Márkushegy, és az akkor még működő XX. akna, Dobai Külfejtés) az erőműhöz tartozóan működtek tovább. Ma az egyetlen működő mélyművelésű hazai bánya itt, Márkushegyen működik.

 

 

Oroszlány

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

Tatabánya

tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

Mány

tovább a plakett bemutatásához...

Márkushegy

tovább a plakett bemutatásához... tovább az érem bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...

 

Bakonyoszlop

Ma hazánkban már csak egy mélyművelésű bánya működik, a bakonyoszlopi bánya, ahol barnaszenet és bauxitot termelnek. Az itt bemutatott leszállóbárca ebből a bányából származik.  

 

Bakonyoszlop leszállóbárca. Tovább az érme bemutatásához...

 

Nógrádi Szénbányák

A mai Magyarország egyik legrégibb bányamezője a nógrádi. Amikor Mária Terézia 1768-ban a bányászati rendeletében jelentős jutalmat helyezett kilátásba azoknak, akik szénmezőt fedeznek fel, Nógrád megyében két helyről, a Vác melletti Kosd és Tarján környékéről érkezett hivatalos bejelentés.

Tarján környékén egyes helyeken a szén a mai napig a felszínhez igen közel helyezkedik el. A nagy volumenű kitermelés az 1860-as évek végén kezdődött, amikorra megépült a Salgótarján-Kisterenye-Hatvan vasútvonal és így a nógrádi szén a fővárosba is eljuthatott.

A két háború között többszöri tulajdonosváltás következett be, majd 1952-ben megalakították a Nógrádi Szénbányászati Trösztöt. Már a XIX. század végén több mint évi 1 millió tonna szenet termeltek az itteni bányák, az 1960-as évek közepén ez jóval 3 millió tonna felett volt. Évtizedeken át 3-4 ezer embernek adtak munkát.

A fölalatti bányamúzeumot 1965-ben nyitották meg, és 1980-ban ipari műemlékké nyilvánították.

A nógrádi szénbányák történetéről itt olvashatunk részletesebben, a földalatti bányamúzeumról pedig itt.

 

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

 

Borsodi Szénbányák Vállalat

A piacra termelő tőkés társulások - a kazai, a MÁK, a kazinci, majd a MÁK égisze alatt működő Borsodi Szénbányák - az 1890-es évektől jutnak szerephez, és csak a századforduló után válnak meghatározó tényezővé a borsodi vidéken.

A szocialista rendszerben a vállalat – mely több helyi üzem, vállalat összevonásából keletkezett – létezése végéig az ország legnagyobb mélyművelésű szénbányászati egysége volt. Volt időszak, amikor átlagban évi 5000 kt szenet hoztak felszínre üzemei. Nem csak a környező erőműveket és kohászati üzemeket látta el szénnel, de igen fontos szerepet játszott a hazai lakossági szénellátásban is (a hazai lakossági szén 40-50 %-a innen került ki az 1950-től 1970-es évekig terjedő időszakban).

A Borsodi Szénbányák történetéről itt olvashatunk részletesebben.

 

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...

 

Központi Szénosztályozó - Kazincbarcika

A kazincbarcikai (berentei) központi üzem - melynek közkeletű neve "szénosztályozó" volt - a Borsodi Hőerőmű mellett épült abból a célból, hogy a környék, a Sajó-völgy bányáiból kikerülő igen vegyes minőségű szenet osztályozza és alkalmassá tegye az erőművi felhasználásra.

tovább az érme bemutatásához...

 

Várpalotai Szénbányák és az Inotai Hőerőmű

Várpalotán már a II. világháború előtt is bányásztak szenet, de magas víztartalma miatt csak a dehidrálási eljárás bevezetése után futott igazán fel termelése, mely technológai kidolgozása és bevezetése a neves szakember, Korompay Lajos nevéhez köthető, aki hosszú éveken át volt a vállalat vezetője. Szintén itt helyezték üzembe az első magyar szkip-aknát, ami a kitermelt szén önműködő kiszállítását tudta elvégezni. A szénbányászatnak a város közepén álló Thury-várban található nagyon szép bányászati kiállítás állít emléket. A kiállítás része Korompay Lajos, és a szintén a városhoz köthető, a bányászatot számtalan művében ábrázoló Nagy Gyula festőművész életét bemutató tárlat is. Az inotai (egykori November 7.) Hőerőművet a várpalotai lignitre építették.

tovább a plakett bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

 

Dorogi Szénbányák

A dorogi szénmezőkben 1781-ben nyitott meg az első bánya. Ezekben az időkben a legnagyobb felvásárló a katonaság volt, akik fűtési célra használták a szenet, kiváltandó az egyre fogyó tűzifát. A XIX. században a főváros körüli téglagyárak lettek az első számú ügyfelek, az épülő, bővülő Pest-Buda nagyon sok téglát igényelt, a téglagyárak padig az égetéshez szenet.

A széntermelés az I. világháború idején visszaesett, de a 30-as évek közepére már ismét igen nagy mennyiségben jött a felszínre a fűtőanyag.

A dorogi medence bányászainak életkörülményei, a lakásviszonyok, a bérek felülmúlták az országos átlagot. A II. világháborúban a többszöri bombázás ellenére a munkások újraindították a termelést. A dorogi szénbányákat 1946-ban államosították.

Az ötvenes-hatvanas években 2 millió tonnás termelést produkáltak az itteni üzemek. A bánya létszáma ekkor több mint 11 ezer fő volt. Az 1970-es évektől a termelés csökkent, és 2004-ben az utolsó dorogi bánya kapujára, a lencsehegyi üzemre is lakat került.

Ma már ritkán fellelhető darabnak számítanak a bányászat mindennapjához tartozó, akkor értéktelen kis fémlemezkék, az úgynevezett leszállóbárcák, vagy "márkák". Eleinte csak számok voltak rajtuk, később, a jobb ellenőrizhetőség érdekében születési dátumot is ütöttek beléjük. A dorogi bányász kollégáknak köszönhetően pár darabot be tudok mutatni belőlük. A 8-as (VIII.) számmal jelöltek a csolnoki bányaüzem VIII. aknájában voltak használatban, a XII-es számmal jelölt bárca pedig a dorogi XII-es (borókási) aknaüzemben dolgozó bányászé volt. A Borókási akna adta a dorogi szénmedence széntermelésének majdnem a negyedét, 1200 ember dolgozott itt.  

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

Csolnoki leszállóbárca. Tovább az érme bemutatásához... Csolnoki leszállóbárca. Tovább az érme bemutatásához... Csolnoki leszállóbárca. Tovább az érme bemutatásához...

Csolnoki leszállóbárca. Tovább az érme bemutatásához... Dorogi leszállóbárca. Tovább az érme bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

Mecseki Szénbányák Vállalat

Mecsek hegységben a XVIII. század közepétől ismertek voltak a szénelőfordulások. A szén-nyerőhelyek felkutatására kibocsáott uralkodói rendelet hatására szinte az egész hegységet átvizsgálták, és számos kitermelésre alkalmas mennyiséget őrző telepet találtak. Még ebben a században el is kezdték a bányászatot, de igazán akkor lendült fel a mecseki szénbányászat, amikor a vasutakat, gőzhajókat üzemeltető Első Duna Gőzhajózási Társaság, a DGT is felfedezte, milyen jó minőségű szén található itt. A társaságról, mely az elsők között működött hazánkban "konszern"-szerűen (azaz több iparágat is magába olvasztva) itt is olvashatunk a Bányászmúlt oldalakon. A mecseki szénbányászat egészen az 1990-es évekig termelt, ennek fő oka volt, hogy az I. világháború után ez maradt hazánk egyetlen feketeszén mezője. A Mecseki Szénbánya Vállalat elődje a háború előtti több bányavállalat összevonásából alakított két bányászati (Mecseki és Komlói) Tröszt volt, amelyeket 1968-ban egyesítettek "Vállalat" megnevezéssel. A mecseki szénbányák történetéről itt olvashatunk.

Mecseki Szénbányák emblémája. tovább az érme bemutatásához... Zobák akna. tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

Gyöngyösoroszi ércbánya

Gyöngyösorosziban már a XVIII. században is bányásztak ércet, de a legnagyobb fellendülést az 1926-os megnyitás hozott. Több mint 50 éven át hozták felszínre az ólom- és a cinkércet...  

tovább a plakett bemutatásához...

Nyékládházi kavicsbánya

Nyékládháza dél-borsodi település. Környékén évtizedek óta folyik a kavicsbányászat. Az ennek következtében kialakult tavak ma már a táj szerves részét képezik, a környék és Miskolc város lakosságának kedvelt pihenőhelyévé váltak.  

tovább a plakett bemutatásához...

Fejér Megyei Bauxitbányák

Az első Fejér megyei bauxitbányában, az iszkaszentgyörgyiben 1941. áprilisában kezdődött a folyamatos termelés, ennek neve volt "Kincses I". A II. világháború után, 1958-ban alakult meg a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat, ahol az első évben gyakorlatilag kézi erővel történt a termelés. 1959-től folyamatos technológiai fejlesztés kezdődött s 1989-re már világszínvonalon gépesített és termelékeny mélyművelésű bauxitbányászat folyt.

A bányavállalathoz tartozott a gánti valamint a fenyőfői bauxitbánya is. A termelés az 1970-es években volt a legmagasabb, akkor majdnem 1 millió tonna bauxitot küldtek a felszínre, a dolgozói létszám ez időben megközelítette az 1500-at. Kincsesbánya volt az ország harmadik legnagyobb bauxitbányája, 1944-től 1999-ig, az üzem bezárásáig 22 millió 900 ezer tonna bauxitot bányásztak itt.

Kincsesbánya történetéről itt olvashatunk részletesebben.

 

tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

Bakonyi Bauxitbánya Vállalat

Hazánkban a Fejér megyei területeken kívül a Bakonyban, Nyírád-Sümeg-Tapolca-Halimba környékén található kitermelésre érdemes bauxit. A nyírádi üzem 1938-ban, Halimbán 1942-ben nyitott meg a bauxitbánya. Jó másfél évtized múlva a két üzemet egyesítik, ezzel jön létre a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, melynek központja 1966-tól Tapolca.

A vállalat működésének fontos része volt a dolgozók életszínvonalának emelése, melynek köszönhető Tapolca város 60-as, 70-es évekbeli fejlődése, kiépülése, s ismételt várossá nyilvánítása.

 

tovább a plakett bemutatásához...

Mecseki Ércbányák Vállalat

A Mecsekben az ötvenes évek elején kezdték meg a kutatást a radioaktív ércek után. 1956-ban kezdték meg a termelés előkészítést Bauxit Vállalat fedőnév alatt (a Szovjetunióból még a 70-es években is erre a névre érkeztek gépszállítmányok), majd 1957-ben megalakult a Pécsi Uránércbánya Vállalat. A Mecsek hegységben talált ásványvagyon kisebb arányban tartalmazott uránércet, mint az általában elfogadott 0,3 %, de még így is megérte bányászni.

1964-ben a vállalat nevét Mecseki Ércbánya Vállalat-ra módosították. A bányászat kezdetben a felszíntől számított 120-180 méter mélységekben folyt, de hamarosan már a nagyobb mélységekben fekvő ércesedést is művelésbe kellett vonni.

 

tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

 

Bauxit Ipari Rt

Az 1929-33-as világgazdasági válság évei alatt a bauxitbányákban óriási eladatlan készletek halmozódtak fel. 1931-ben az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. (ALUÉRC) tudomására jutott egy németországi kiskapacitású timföldhidrát és alumínium-szulfát gyár bezárásának híre. 1932-ben a Bauxit Trust A.G. szindikátusi ülésén döntés született az üzem megvásárlásáról és Magyarországra telepítéséről. Az üzemet újból üzembe helyezték, majd 14 hónap múlva, a magyar szakemberek betanítását követően leszerelték, és Magyaróvárra szállították. 1934. június 18-án kezdte meg működését az első magyar timföldgyár, 1934. szeptember 29-től Bauxit Ipar Rt. A megnövekedett igények miatt a gyárat 1937- ig folyamatosan bővítették.

 

(Forrás: Némethné Pál Katalin – Németh Imre: A magyar alumíniumipar versenyképességét befolyásoló tényezők)

 

Az Rt a mosonmagyaróvári timföldüzem tulajdonosaként 1943-ban hadiüzem lett, 1948-ban pedig a többi bauxitbányával és alumíniumipari vállalattal együtt államosították.

 

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

 

Borsodi Ércelőkészítőmű

A Sajókeresztúr község határában, a település és a 26. sz. főközlekedési út között épült gyárat a borsodi kohászati üzemek működéséhez szükséges alapanyagok előállítására hozták létre az 1960-es években.

 Több mint 3 millió tonnás termelésével ellátta a diósgyőri és az ózdi nagyolvasztókat is.

 

tovább az érme bemutatásához...

 

Országos Érc- és Ásványbányák

A vállalat az ország érc- és ásványbányáinak összevonásával 1965-ben alakult meg.

 Fennállása alatt tulajdonképpen az összes, nem a szénbányászattal foglalkozó bányüzem a vállalat alá tartozott. Üzemei a vasérctől a bentoniton át a mészkőig mindenféle ásványi nyersanyagot termeltek, egy időben még a nemesfémbányászat is e cég feladata volt.

 

tovább a plakett bemutatásához... tovább a plakett bemutatásához...

 

Lencsehegyi Bányaüzem

A bányaüzemet - mely a dorogi szénmedence legtovább üzemelő egysége volt -, 1971-ben nyitották meg. 2004-es bezárásig 1 millió tonánál több szenet hoztak felszínre innen. Több mint 3 millió tonnás termelésével ellátta a diósgyőri és az ózdi nagyolvasztókat is.

 

tovább a plakett bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...

 

Rudabányai ércbányák

 

tovább az érem bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...

 

Dunántúli Szénbányák

 

tovább az érem bemutatásához... tovább az érem bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...
© Mednyánszky Miklós 2010-2019

Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: