|
Hazánkban egykor több
tucatnyi bányatársulat, bányavállalat létezett.
Ezek majd' mindegyike
bocsátott ki működése során kisplasztikákat, elsősorban plaketteket. Ugyanez igaz a hazai
kohászati üzemekre is – ne feledjük, e vállalatoknál még rendelkezésre is állt
a megfelelő szakértelemmel rendelkező dolgozói gárda, akik szívesen közreműködtek
mind a saját üzemük, mind a bányászati vállalatok ilyen jellegű emléktárgyainak
megalkotásában. Ezek majd' mindegyike
bocsátott ki működése során kisplasztikákat, elsősorban plaketteket. Azonban sok közülük
a szakirodalomban sem ismert, nem kerültek publikálásra. Valahol rejtőznek,
csak ritkán lehet rájuk bukkanni. Az igazán nagy, komoly tőkével rendelkező bányavállalatok megalakulása nagyjából a XIX. század második felére tehető. Az ekkor alapított vállalatok, társulások évtizedekre
meghatározták nem csak egy-egy település, de akár fél
megyényi területek gazdasági életét. Napjainkra ezek a cégek, üzemek a jól
ismert politikai és társadalmi változások hatására eltűntek. Jelen honlap nem
térhet ki részletesen ezekre a folyamatokra, tevékenységük leírására, de erre
nincs is szükség. Múltunk és ipartörténetünk nagy szerencséjére a bányász- és
kohásztársadalom tagjai ma is őrzik, és számon tartják ezeket
az eseményeket... és ami legalább ennyire fontos: minden lehetséges módon közzé
is teszik kutatásaik eredményét, a bányász- és kohászmúlt emlékeit. A honlap szakirodalomról
szóló fejezetében és az internetes linkgyűjteményében szinte majdnem minden,
egykor létezett bányatársulatról, üzemről, vállalatról talál információt az
érdeklődő.
|
|
Kőszénbánya- s' Téglagyár Társulat Pesten
A Kőszénbánya- ’s Téglagyár
Társulat – és vele együtt az itt bemutatott plakett - különleges helyet
foglal el a hazai szénbányászat történetében. A Társulatot a kiegyezés
utáni évben alapították a Drasche téglagyár
utódaként, s még ezután hosszú évtizedekig ezen a
néven volt közismert. Drasche Henriket az 1838-as
nagy pesti árvizet követően kérte fel a város vezetése, hogy az ausztriai
tapasztalatai alapján itt, Magyarországon is helyezzen üzembe egy téglagyárat,
mert a város újjáépítéséhez elengedhetetlen, hogy a házak ne ismét vályogból,
hanem égetett téglából épüljenek fel. A kőbányai (ma Budapest X.
kerülete) téglagyár az évtizedek alatt az ország legnagyobb építőanyag gyártó
vállalkozásává nőtte ki magát. Hogy a tégla égetéséhez szükséges szén beszerzése
ne okozzon problémát a termelésben, sorra felvásárolta az ország jelentős
szénmedencéiben található bányákat. Volt időszak, amikor a dorog-esztergomi
szénmedence összes bányája a Társulat kezében volt, de a baranyai szénmezőkön
is voltak bányáik. Ezekben az évtizedekben olyan
neves bányász szakemberek dolgoztak a Draschénak,
mint Hantken Miksa, Vitális István vagy dr. Schmidt
Sándor, aki a dorogi szénbányák igazgatója. Külön érdekesség, hogy a
Társulat első vezérigazgatója nem más, mint a 48-as tábornok, Görgey Artúr
volt, akinek eredeti képzettsége vegyész volt. A Kőszénbánya- ’s Téglagyár
Társulat készítette az első keramit útburkoló köveket az országban, de gyárnak
finomkerámiai cikkeket gyártó részlege is volt a XX.
század tízes éveitől. Porcelánjaikat először Drasche
néven árusították. A gyár a II.
világháború után is működött, a különféle termékeket gyártó részlegek
szétváltak, a téglákat gyártó üzemek Kőbányai Téglagyár néven, a finomkerámiai
részleg "Kőporc" néven termelt. Még ma is megvannak épületeik a kőbányai
Maglódi út-Jászberényi út térségében. Az általuk készített téglák jelentős
részéből egy bemutatót a X. kerület Mélytó mellett található park szabadtéri
téglakiállításán lehet megtekinteni. Tégláik közül legismertebbek azok, melyek
téglajegye egy mélyített körben bányászjelvényt ábrázol – szinte ez egész
országban találkozhatunk az ilyen jelöléssel ellátott téglával. A jelzés a
téglagyártás és a szénbányászat egységére utal... |
|
|
Miskolci Bányaüzem
A Miskolc környéki
bányák csoportjába a Lyukó-, Csanyik-,
Köpüs-, Gyertyán-, Egres- és Perecesi völgyben, -
valamint a Miskolc határában fekvő községek - Varbó, Radostyán, Parasznya -
területén telepített és művelt bányák tartoznak. Korábban ezek közül több a
diósgyőri vasgyár ill. kohászati üzem bányája volt, a II. világháború kerültek önálló
irányítás alá. A szén utáni kutatásokat a térségben már az 1763-as Mária
Terézia-féle bányászati rendelkezések után megkezdték. Az első engedélyt
szénkitermelésre Schőner Xavér Ferenc, a szomolnoki bányafelügyelőség segédtisztje szerezte meg. 1810-ben Fazola Frigyes a vashámor működéséhez szükséges
szén bányászatára kíván bányát nyitni. A
tervszerű bányászat 1858-ban indul meg a térségben (Perecesen). A szén olyan
kedvező módon fekszik (közel a felszínhez), hogy alig néhány méteres tárókkal
elérhető. A bányavállalat központja is itt létesült, mely hosszú évtizedeken át a
település, a környék legfontosabb munkaadója volt. A bánya saját könyvtárral, fúvós zenekarral, sporttelepekkel
(perecesi teke- és lőtérpálya, lyukói kézilabda- és
teniszpálya), üdülőkkel rendelkezett. A lyukóbányai
fejtés 1938. októberében indult meg. A diósgyőri vasgyár az ötvenes években
csökkentette szénigényét, ám ekkor futott fel az energiatermelés
szénszükséglete. Ezért egy több mint 7 km-es kötélpálya létesült Kondó felé, és
ezen, valamint a harica- berentei csillepályán a
kazincbarcikai (berentei) hőerőmű központi szénosztályozója fogadta a szenet. A bányavállalat felszámolási
eljárását 1991-ben kezdték meg… További részleteket a
linkgyűjteményben felsorolt forrásokból ismerhetünk meg itt.
|
|
|
Mákvölgyi Bányaüzem A mák-völgyi szénterület a borsodi medence
északi részén helyezkedik el. Nevét a Szuha-patakba torkolló Mák-patakról kapta.
Települései Rudolftelep (régen: Izsófalva része), Szuhakálló, Izsófalva
(korábban: Disznóshorváti), Múcsony, Ormos. A területen a szénbányászat a kiegyezés utáni
időszakban kezdődik (1871), legjelentősebb helyszíne Disznóshorvát.
A termelést a helyi kisbirtokosok
indították meg. akik
a környékbeli kistőkésekkel társulva ily módon igyekeztek nagyobb jövedelemre
szert tenni. Ez a helyzet 1905-ig tartott, amikor az itteni szénbányászat
nagyobb része a nagyvállalatok kezébe került, és a kisvállalkozások számára
csak némely szabadon hagyott, kevésbé jelentős szénjog maradt. Disznóshorvát határához
tartozott az a terület is, amelyet Mák-völgynek
(korábban Kazinc-völgynek)
neveztek. A Sárkány-család által
itt művelt régi bányákat 1905-ben a Magyar
Általános Kőszénbánya Rt., 1910-től az állami tulajdonban levő Borsodi Szénbányák Rt szerezte meg. E
szénterülethez tartozott az 1881-ben adományozott Rudolf Cohacht védnevű
bányatelek is, amely a Kazinc- és
a Csillag-völgyek alatti
ásványvagyont fedte. A Mák-patak
volgyében 1908-ban kezdték el a munkás- és
tisztviselőlakások építését. A településen orvosi rendelő, iskola, élelemtár, kultúrház
is létesült. Így alakult ki Rudolftelep.
Egy másik nagyvállalat, az
észak-magyarországi vasgyártás és bányászat legfontosabb cége, a „Rima” (Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság) is szerzett
a területen bányászati jogot, de nagyarányú termelést ők itt nem folytattak. Szuhakálló II. két lejtősaknáját
1955-1956-ban hajtották ki falazott biztosítással. A Mák-völgyi bányaüzem történetéhez
tartozik, hogy az üzem főmérnöke volt az ötvenes évek végén Bocsánczy
János, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem későbbi professzora. Neve minden
bányamérnök előtt ismert, mai napig az ő tankönyveiből tanulják a bányagéptant
az egyetem hallgatói. 1973-ban a Mák-völgyi és edelényi
bányaüzemet egyesítették. A bányaüzem történetéről itt olvashatunk
részletesebben. |
 
|
|
Farkasvölgyi Bányaüzem Az Ózdtól 6 km-re fekvő településen (mely akkor még csak egy tanya volt) 1914-ben nyitott szénbányát a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.
Működésének ideje alatt több mint 15 millió tonna szenet hoztak a felszínre innen.
A jó 70 éven át működő bányát az 1980-as évek második felében bezárják, s ezzel a környék lakói elvesztik kereseti lehetőségüket.
Az elmúlt évben (2012) kis kapacitással újra nyitott a bánya, reményt adva az ott lakóknak. A lgújabb hírek szerint itt indul majd újra a felnőtt vájár és bányagépkezelő képzés.
|
|
|
Első
cs. kir. szab.
Dunagőzhajózási Társaság szénbányái Pécsett Az
Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaságot (DGT, német rövidítéssel: DDSG) angol üzletemberek alapították Bécsben a kor
legnagyobb bankárainak bevonásával 1823-ban. Az angolok eredetileg hajóépítők
voltak, de jó üzleti érzékkel megérezték, hogy az osztrák-magyar birodalom
hajózásának kialakítása nagy sikerekkel kecsegtet. Nem
csak az Óbuda-szigeten álló hajógyárat építették fel, de a hajózási iparág
minden velejáró szegmensével foglalkoztak. A személy- és árufuvarozás
biztosítása érdekében folyamszabályozást végeztek a Dunán, ha kellett tengeri
hajókat állítottak üzembe, és hogy függetlenítsék magukat a gőzhajók
működéséhez elengedhetetlen szénbányáktól, az ország több vidékén is bányákat
vásároltak és üzemeltettek. Ezek közül is a legfontosabbak a mecseki, jó
minőségű szenet adó feketekőszén bányák, melyek kiszolgálására a mohácsi
Duna-kikötőig vasutat építette a vállalat. A
DGT működési területe a Dunán Regensburgtól a
torkolatig, sőt a Fekete-tengeren át Odesszáig terjedt, és a Tiszán is jelentős
forgalmat bonyolított le. 1891-től
volt a DGT pécsi szénbányáinak igazgatója Wiesner Rajmund, akinek az egyik legszebb és legérdekesebb
hazai, bányászattal kapcsolatos érem- és plakett kollekció megszületését köszönhetjük. Wiesner munkája mellett korának
neves numizmatikusának is számított. Fontosnak találta, hogy az igazgatása
alatt működő vállalat fontosabb eseményei az érem- és plakettművészet
eszközeivel is megörökítésre kerüljenek. Vezetése ideje alatt több mint 30
féle, jellegzetes, vaskos, többnyire öntöttvasból készített plakettet
bocsátottak ki a DGT üzemei. Közülük is külön
figyelmet érdemelnek a minden évben megtartott Borbála-ünnepségre kiadott
érmek, valamint azok, melyeket a szakmai szervezetek (mint pl. az OMBKE) helyben tartott eseményei alkalmából készítettek. Ezek
a darabok ma már meglehetősen ritkák, a gyűjtők féltett darabjai. Ismereteim
szerint teljes, komplett gyűjteményük nem lelhető fel egyben. Wiesner Rajmundról a helyi, pécsi éremgyűjtők
rendszeresen megemlékeznek,
A pécsi és baranyai bányászathoz kapcsolódó érmékről, plakettekről és jelvényekről, valamint Wisner Rajmund életéről és az általa kibocsátott érmekről Raýman
János írt több értekezést. Ezek közül is kiemelkedik a "Bányászatról az érmek nyelvén - a pécsi és baranyai bányászat érmei és jelvényei" című könyve,
amely több mint kétszáz, a térség bányászatához kapcsolódó darabot mutat be, ír le részletesen - köztük sok olyat, amely máshol még soha nem került publikálásra.
|
|
|
Egészen különleges és igen ritka darabnak számítanak az Első Duna-Gőzhajózási Társaság napszámos, vagy más néven "talicskás" bárcái.
A bárcákat az Rt Pécs-Mohács között létesített vasút mohácsi Duna-kikötőjében használták, a szénnek a vagonokból történő kirakodása és uszályba rakodása során. Raýman János a "Bányászatról az érmek nyelvén - a pécsi és baranyai bányászat érmei és jelvényei" című könyvében leírja, hoyg ezt a munkát asszonyok végezték.
Egy talicska szén átrakodása után egy bárca járt, amiket péntekenként lehetett pénzre váltani. Léteztek nappali és éjszakai bárcák (az előbbiek NB jelzéssel), az utóbbiakért több fizetés járt.
|
|
|
Bányászati Aknamélyítő Vállalat
A bányák művelésének fontos része az aknák
kiépítése. Ezek szolgálnak az anyagok, eszközök leadására, a személyzet
lejutására, a megfelelő szellőzés biztosítására és természetesen ezeken
keresztül jut a felszínre a kitermelt ásványvagyon. A mélyművelésű bányákhoz vezető függőleges
vagy ferde vonalú aknák, tárók kihajtása külön szakma a bányászmesterségen
belül is. A XIX. sz. végén egyre jobb és korszerűbb munkagépek, eszközök álltak
rendelkezésre, s az aknamélyítés is egyre nagyobb szakértelmet igényelt. Német
területen ennek hatására megalakultak a kifejezetten erre a tevékenységre
szakosodott vállalkozások. A bányászati
aknamélyítéssel foglalkozó német Heinrich-Frölich
és Klüpfel vállalkozás még
az I. világháború előtt telepedett meg hazánkban. Utódja, az 1948-ban alakult
Bányászati Mélyépítő Nemzeti Vállalat, majd Bányászati Aknamélyítő Vállalat
(BAV) egészen a hazai bányászat leépítéséig (az 1990 évekig) a bányászat egyik
fontos szakágaként működött. Volt időszak, amikor több mint 4500 dolgozója volt
a cégnek. "A 30-as
évekre már kialakult egy különleges technológiákat alkalmazó, jól képzett és
gyakorlott szakemberekkel rendelkező, az ország csaknem egész területén
jelenlévő vállalat. A második világháború után ez a
szakembergárda már az állami vállalat keretében vett részt a - különösen a nagy
szénbányászati - fejlesztésekben. Ekkor épültek többek között a balinkai, a várpalotai, a sárisápi és a komlói új bányák,
majd az 50-es évek végén már elkezdődtek a bauxit és urán feltárások is,
amelyekben a BAV oroszlánrészt képviselt. Az újabb fellendülés a 70-es évek
végén, a 80-as évek elején, sőt közepén következett be, amikor az állami
nagyberuházások (uránfejlesztés, Recsk, Eocén és Liasz programok) kivitelezésében kapott kiemelt
szerepet." (forrás: Martényi
Árpád: Volt egyszer egy ... Bányászati
Aknamélyítő Vállalat - Bányászati és Kohászati lapok 2003.5.) |
|
|
Egercsehi
Bányaüzem
A Bükk-hegység nyugati előterének számító Egercsehi szénbányászata
annak köszönheti létét, hogy a
földtörténeti múltban az akkori lápvilág ugyanazokon a folyamatokon ment át,
mint a közeli nógrádi és borsodi szénmezők. A szénterület a Heves megyei
Szentdomonkos, Bekölce, Szűcs, Egercsehi, Mikófalva, Mónosbél, Fedémes,
Egerbocs, Hevesaranyos, Bátor és Egerbakta települések környékére terjed ki. Az egercsehi szenet Fazola Henrik tárta fel
először az 1760-as években. Kisebb bányaművelések után jó száz évvel később
kezdődtek meg a komoly kutatások, amikor 4 telepet is feltártak. A föld alatt
lévő szénkészlet kb. 2 millió tonna volt. Ekkor elsősorban az egri érseki
uradalom használta fel a szenet téglaégetőiben és gőzhajtású malmaiban.
1890-ben a helyi földbirtokos, Beniczki György a
saját birtokán jó minőségű és a felszínhez közel fekvő szenet fedezett fel.
Négy bányatelket nyitott, s 1906-ban megalapították az Egercsehi Kőszénbánya
Rt-t, amelynek a fő részvényese a Budapest Vidéki Kőszénbánya Rt volt. A településen szinte mindenki a bányához kötődött. Volt fürdő, társas
rendezvények tartására szolgáló ház, a bányát saját villamos erőmű látta el. A nagyüzemi bányászat egészen az 1980-es évek végig folyt, az üzemet
1990-ben zárták be. Egyes beszámolók szerint még ma is van a település
környékén olyan hely, ahol a szén egészen a felszín közelében, szabadon van Ma már csak a szabadtéren kiállított tárgyak, és a falu lakói őrzik az
itteni bányászat emlékét. |
|
|
Tatabányai és oroszlányi szénbányák
A tatabánya-oroszlányi szénmedence körzetében
(egészen pontosan Vértessomlón) már az 1870-es
években fejtettek szenet. A század végén a Magyar Általános Kõszénbánya Részvénytársaság (MÁK Rt.) kezd kutatásba
a vidék birtokosaival, az Esterházyakkal kötött szerződés alapján. Az első csille szenet 1896 decemberében hozzák felszínre Tatabányán. Ettől kezdve a bányák és a környék települései fejlődésnek indulnak. Számtalan tárót nyitnak és zárnak be az évtizedek folyamán, sokaknak mára már nyoma sem marad.
Tatabányán alkalmazzák világviszonylatban is a legmagasabb színvonalon a hidraulikus tömedékeléses (iszaptömedékeléses) bányafelhagyási rendszert - még ma is stabilan állnak az 1900-as, 1910-es években ezzel a módszerrel tömedékelt vágatok.
Az igazán nagy
mennyiségű és jó minőségű szén bányászata Oroszlány térségében 1937-ben
kezdődik, az első csille szén a bányászok védőszentjének napján, december 4-én
érkezik a felszínre.
A két bányaváros és bányáik az évtizedek során hol közösen, hol különválva igyekeztek megoldani működésüket. Ez a II. világháború után többször is szervezeti változáshoz vezetett.
1952-től a Tatabányai Szénbányászati Tröszthöz csatolják az oroszlányi
üzemeket, majd 1957. január 1-én alakul meg az
önálló Oroszlányi Szénbányák Vállalat. A Kormány
az 1992-ben elrendelte az erőmű-szénbánya
integrációkat, ennek során 1994. március 31-ével az oroszlányi bányák a
Vértesi Erőmű Rt. részei lettek, azaz a bányák (Márkushegy, és az akkor még működő XX. akna, Dobai Külfejtés) az erőműhöz tartozóan
működtek tovább. Ma az egyetlen működő mélyművelésű hazai bánya itt, Márkushegyen működik. |
|
|
Bakonyoszlop
Ma hazánkban már csak egy mélyművelésű bánya működik, a bakonyoszlopi bánya, ahol barnaszenet és bauxitot termelnek. Az itt bemutatott leszállóbárca ebből a bányából származik.
|
|
|
Nógrádi Szénbányák
A mai Magyarország egyik legrégibb
bányamezője a nógrádi. Amikor Mária Terézia 1768-ban
a bányászati rendeletében jelentős jutalmat helyezett kilátásba azoknak, akik
szénmezőt fedeznek fel, Nógrád megyében két helyről, a Vác melletti Kosd és Tarján környékéről érkezett hivatalos bejelentés. Tarján környékén egyes helyeken a szén a mai
napig a felszínhez igen közel helyezkedik el. A nagy volumenű kitermelés az
1860-as évek végén kezdődött, amikorra megépült a Salgótarján-Kisterenye-Hatvan
vasútvonal és így a nógrádi szén a fővárosba is eljuthatott. A két háború között többszöri
tulajdonosváltás következett be, majd 1952-ben megalakították a Nógrádi
Szénbányászati Trösztöt. Már a XIX. század végén több mint évi 1 millió tonna
szenet termeltek az itteni bányák, az 1960-as évek közepén ez jóval 3 millió
tonna felett volt. Évtizedeken át 3-4 ezer embernek adtak munkát. A fölalatti
bányamúzeumot 1965-ben nyitották meg, és 1980-ban ipari műemlékké
nyilvánították. A nógrádi szénbányák történetéről itt
olvashatunk részletesebben, a földalatti bányamúzeumról
pedig itt. |
|
|
Borsodi Szénbányák Vállalat
A piacra termelő tőkés társulások - a kazai,
a MÁK, a kazinci, majd a MÁK égisze alatt működő
Borsodi Szénbányák - az 1890-es évektől jutnak szerephez, és csak a
századforduló után válnak meghatározó tényezővé a borsodi vidéken. A szocialista rendszerben a vállalat –
mely több helyi üzem, vállalat összevonásából keletkezett – létezése végéig az
ország legnagyobb mélyművelésű szénbányászati egysége volt. Volt időszak,
amikor átlagban évi 5000 kt szenet hoztak felszínre
üzemei. Nem csak a környező erőműveket és kohászati üzemeket látta el szénnel,
de igen fontos szerepet játszott a hazai lakossági szénellátásban is (a hazai
lakossági szén 40-50 %-a innen került ki az 1950-től
1970-es évekig terjedő időszakban). A Borsodi Szénbányák történetéről itt
olvashatunk részletesebben. |
|
|
Központi Szénosztályozó - Kazincbarcika
A kazincbarcikai (berentei) központi üzem - melynek közkeletű neve "szénosztályozó" volt - a Borsodi Hőerőmű mellett épült abból a célból, hogy a környék, a Sajó-völgy bányáiból kikerülő
igen vegyes minőségű szenet osztályozza és alkalmassá tegye az erőművi felhasználásra.
|
|
|
Várpalotai Szénbányák és az Inotai Hőerőmű
Várpalotán már a II. világháború előtt is bányásztak szenet, de magas víztartalma miatt csak a dehidrálási eljárás bevezetése után futott igazán fel termelése, mely technológai kidolgozása és bevezetése a neves szakember, Korompay Lajos
nevéhez köthető, aki hosszú éveken át volt a vállalat vezetője. Szintén itt helyezték üzembe az első magyar szkip-aknát, ami a kitermelt szén önműködő kiszállítását tudta elvégezni.
A szénbányászatnak a város közepén álló Thury-várban található nagyon szép bányászati kiállítás állít emléket. A kiállítás része Korompay Lajos, és a szintén a városhoz köthető, a bányászatot számtalan művében ábrázoló Nagy Gyula festőművész életét bemutató tárlat is.
Az inotai (egykori November 7.) Hőerőművet a várpalotai lignitre építették.
|
|
|
Dorogi Szénbányák
A dorogi szénmezőkben
1781-ben nyitott meg az első bánya. Ezekben az időkben a legnagyobb felvásárló
a katonaság volt, akik fűtési célra használták a szenet, kiváltandó az egyre
fogyó tűzifát. A XIX. században a főváros körüli téglagyárak lettek az első számú ügyfelek, az épülő, bővülő Pest-Buda nagyon sok téglát igényelt,
a téglagyárak padig az égetéshez szenet. A széntermelés az I. világháború idején
visszaesett, de a 30-as évek közepére már ismét igen nagy mennyiségben jött a
felszínre a fűtőanyag. A dorogi medence bányászainak
életkörülményei, a lakásviszonyok, a bérek felülmúlták az országos átlagot. A
II. világháborúban a többszöri bombázás ellenére a munkások újraindították a
termelést. A dorogi szénbányákat 1946-ban államosították. Az ötvenes-hatvanas években 2 millió
tonnás termelést produkáltak az itteni üzemek. A bánya létszáma ekkor több mint
11 ezer fő volt. Az 1970-es évektől a termelés csökkent, és 2004-ben az utolsó
dorogi bánya kapujára, a lencsehegyi üzemre is lakat került. Ma már ritkán fellelhető darabnak számítanak a bányászat mindennapjához tartozó, akkor értéktelen kis fémlemezkék, az úgynevezett leszállóbárcák, vagy "márkák". Eleinte csak számok voltak rajtuk, később, a jobb ellenőrizhetőség érdekében születési dátumot is ütöttek beléjük.
A dorogi bányász kollégáknak köszönhetően pár darabot be tudok mutatni belőlük.
A 8-as (VIII.) számmal jelöltek a csolnoki bányaüzem VIII. aknájában voltak használatban, a XII-es számmal jelölt bárca pedig a dorogi XII-es (borókási) aknaüzemben dolgozó bányászé volt.
A Borókási akna adta a dorogi szénmedence széntermelésének majdnem a negyedét, 1200 ember dolgozott itt.
|
|
|
Mecseki Szénbányák Vállalat
Mecsek hegységben a XVIII. század közepétől ismertek voltak a szénelőfordulások.
A szén-nyerőhelyek felkutatására kibocsáott uralkodói rendelet hatására szinte az egész hegységet átvizsgálták, és számos kitermelésre alkalmas mennyiséget őrző telepet találtak. Még ebben a században el is kezdték a
bányászatot, de igazán akkor lendült fel a mecseki szénbányászat, amikor a vasutakat, gőzhajókat üzemeltető Első Duna Gőzhajózási Társaság, a DGT is felfedezte, milyen jó minőségű szén található itt.
A társaságról, mely az elsők között működött hazánkban "konszern"-szerűen (azaz több iparágat is magába olvasztva) itt is olvashatunk a Bányászmúlt oldalakon.
A mecseki szénbányászat egészen az 1990-es évekig termelt, ennek fő oka volt, hogy az I. világháború után ez maradt hazánk egyetlen feketeszén mezője. A Mecseki Szénbánya Vállalat elődje a háború előtti több bányavállalat összevonásából alakított két bányászati (Mecseki és Komlói) Tröszt volt, amelyeket 1968-ban egyesítettek "Vállalat" megnevezéssel.
A mecseki szénbányák történetéről itt olvashatunk.
|
|
|
Gyöngyösoroszi ércbánya
Gyöngyösorosziban már a XVIII. században is bányásztak ércet, de a legnagyobb fellendülést az 1926-os megnyitás hozott. Több mint 50 éven át hozták felszínre az ólom- és a cinkércet...
|
|
|
Nyékládházi kavicsbánya
Nyékládháza dél-borsodi település. Környékén évtizedek óta folyik a kavicsbányászat. Az ennek következtében kialakult tavak ma már a táj szerves részét képezik, a környék és Miskolc város lakosságának kedvelt pihenőhelyévé váltak.
|
|
|
Fejér Megyei Bauxitbányák
Az első Fejér
megyei bauxitbányában, az iszkaszentgyörgyiben 1941.
áprilisában kezdődött a folyamatos termelés, ennek neve volt "Kincses I". A II.
világháború után, 1958-ban alakult meg a Fejér megyei Bauxitbányák Vállalat, ahol
az első évben gyakorlatilag kézi erővel történt a termelés. 1959-től folyamatos
technológiai fejlesztés kezdődött s 1989-re már világszínvonalon gépesített és
termelékeny mélyművelésű bauxitbányászat folyt. A
bányavállalathoz tartozott a gánti valamint a
fenyőfői bauxitbánya is. A termelés az 1970-es években volt a legmagasabb,
akkor majdnem 1 millió tonna bauxitot küldtek a felszínre, a dolgozói létszám
ez időben megközelítette az 1500-at. Kincsesbánya volt az ország harmadik
legnagyobb bauxitbányája, 1944-től 1999-ig, az üzem bezárásáig 22 millió 900
ezer tonna bauxitot bányásztak itt. Kincsesbánya történetéről itt olvashatunk
részletesebben. |
|
|
Bakonyi Bauxitbánya Vállalat
Hazánkban a Fejér megyei területeken kívül a Bakonyban, Nyírád-Sümeg-Tapolca-Halimba környékén található kitermelésre érdemes bauxit.
A nyírádi üzem 1938-ban, Halimbán 1942-ben nyitott meg a bauxitbánya. Jó másfél évtized múlva a két üzemet egyesítik, ezzel jön létre a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, melynek központja 1966-tól Tapolca.
A vállalat működésének fontos része volt a dolgozók életszínvonalának emelése, melynek köszönhető Tapolca város 60-as, 70-es évekbeli fejlődése, kiépülése, s ismételt várossá nyilvánítása.
|
|
|
Mecseki Ércbányák Vállalat
A Mecsekben az ötvenes évek elején kezdték meg a kutatást a radioaktív ércek után.
1956-ban kezdték meg a termelés előkészítést Bauxit Vállalat fedőnév alatt (a Szovjetunióból még a 70-es években is erre a névre érkeztek gépszállítmányok), majd 1957-ben megalakult a Pécsi Uránércbánya Vállalat.
A Mecsek hegységben talált ásványvagyon kisebb arányban tartalmazott uránércet, mint az általában elfogadott 0,3 %, de még így is megérte bányászni.
1964-ben a vállalat nevét Mecseki Ércbánya Vállalat-ra módosították. A bányászat kezdetben a felszíntől számított 120-180 méter mélységekben folyt, de hamarosan már a nagyobb mélységekben fekvő ércesedést is művelésbe kellett vonni.
|
|
|
Bauxit Ipari Rt
Az 1929-33-as világgazdasági válság
évei alatt a bauxitbányákban óriási eladatlan készletek halmozódtak fel.
1931-ben az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. (ALUÉRC) tudomására jutott egy
németországi kiskapacitású timföldhidrát és alumínium-szulfát gyár bezárásának
híre. 1932-ben a Bauxit Trust A.G.
szindikátusi ülésén döntés született az üzem
megvásárlásáról és Magyarországra telepítéséről. Az üzemet újból üzembe
helyezték, majd 14 hónap múlva, a magyar szakemberek betanítását követően
leszerelték, és Magyaróvárra szállították. 1934. június 18-án kezdte meg működését az első magyar timföldgyár, 1934. szeptember 29-től Bauxit
Ipar Rt. A megnövekedett igények miatt a gyárat 1937-
ig folyamatosan bővítették. (Forrás: Némethné Pál Katalin – Németh Imre: A magyar alumíniumipar versenyképességét
befolyásoló tényezők) Az Rt a mosonmagyaróvári timföldüzem tulajdonosaként
1943-ban hadiüzem lett, 1948-ban pedig a többi
bauxitbányával és alumíniumipari vállalattal együtt államosították. |
|
|
Borsodi Ércelőkészítőmű
A Sajókeresztúr
község határában, a település és a 26. sz. főközlekedési út között épült gyárat
a borsodi kohászati üzemek működéséhez szükséges alapanyagok előállítására
hozták létre az 1960-es években. Több mint 3 millió tonnás termelésével ellátta
a diósgyőri és az ózdi nagyolvasztókat is. |
|
|
Országos Érc- és Ásványbányák
A vállalat az ország érc- és ásványbányáinak összevonásával 1965-ben alakult meg. Fennállása alatt tulajdonképpen az összes, nem a szénbányászattal foglalkozó bányüzem a vállalat alá tartozott.
Üzemei a vasérctől a bentoniton át a mészkőig mindenféle ásványi nyersanyagot termeltek, egy időben még a nemesfémbányászat is e cég feladata volt.
|
|
|
Lencsehegyi Bányaüzem
A bányaüzemet - mely a dorogi szénmedence legtovább üzemelő egysége volt -, 1971-ben nyitották meg. 2004-es bezárásig 1 millió tonánál több szenet hoztak felszínre innen. Több mint 3 millió tonnás termelésével ellátta
a diósgyőri és az ózdi nagyolvasztókat is. |
|
|
Rudabányai ércbányák
|
|
|
Dunántúli Szénbányák
|
|
|
DUCLOS Bányagépgyár
|
|
Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged:
