Különlegességek:

bányapénzek, ellátási, étkezési zsetonok és bárcák

 

A bányászat maga egy külön világ.

 

Ennek a külön világnak fontos részei voltak a hol kényszerből, hogy jól átgondolt érdekből kibocsátott pénzek és pénzhelyettesítő eszközök. A gyakran elnagyolt, máskor finoman megmunkált érmék keletkezése, használatuk története nélkül a bányászmúltról (és természetesen a hozzá kapcsolódó kohász, fémmegmunkáló történelemről) nem lehet beszélni.

 

A bányapénzek

 

Az első hazai bányapénzek valamikor a XV és XVI. sz. fordulóján jelentek meg. A jelenleg ismert legrégibb ilyen darab 1548-ban készült a ma Szlovákia területén található Szomolnok városában.

 

Roznai István már többször idézett könyvében így ír ezekről a darabokról:

„… a bányapénzek szinte szándékosan szűkszavúak, jobbára kezdőbetűkre szorítkozó felirataikkal, néha még az évszám hiányával is, és ábrázolásaiknak szűk választékú tárgyaival – minden tekintetben a legbehatóbb kutatást teszik szükségessé.

Ezt a kutatást hazai viszonylatban Gohl Ödön numizmatikus végezte el és kutatásainak eredményét a Numizmatikai Közlöny 18-19. számában, 1919-20 évfolyamában közzé is tette. Feldolgozta a bányapénzek keletkezési helyét és idejét, a kibocsátók neveit, személyét, és egyes érmefajok hovatartozását, felhasználásuk célját és értékét is. Ő határozta meg a bányapénz pontos megfogalmazását, melyet idézek:

 

Bányapénznek nevezzük úgy magyar, mint német szaktársainknál dívó szokás alapján azon, XVI-XIX. századokban vert rézérméket, melyek egyes bányaterületeken, illetve egyes bányaüzemeknél részint közvetlenül, részint közvetve a bányamunkások bérének kiegyenlítésére, a bányaüzemek által fönntartott élelmezési üzletekben fizetőeszközül, tovább egyes munkateljesítmények igazolására, esetleg a szállított anyag átvételének elismerésére és hasonló célokra szolgáltak; végső céljuk tehát az volt, hogy pénzértéket képviseljenek, folyópénzre beváltassanak, illetve hogy fizetésre szóló igényeket igazoljanak.’

 

A kibocsátott bányapénzek részben aprópénz hiányt, részben pedig a bányavidékek gazdasági elkülönültségét is szolgálták. A terméketlen, hegyes-völgyes bányavidékekre sereglő bányászok ellátása sok gonddal járt. Az élelmiszerbeszerzést, a „közellátást” a bányavállalkozók oldották meg. Ez a monopólium kezdetben a bányászok és családjaik védelmét szolgálta a kereskedőkkel szemben. A bányavállalkozók csakhamar felfedezték, hogy monopóliumhelyzetüket saját nyerészkedésükre és a bányamunkásság fokozottabb kizsákmányolására használhatják fel.

Végül is a bányapénzzel odakötötték a dolgozókat a vállalkozókhoz, és így a kizsákmányolás fokozásának eszközéül is szolgált a bányapénz.

 

Gohl Ödön az említett munkájában feldolgozta a bányapénzeket földrajzi csoportosítás, típus, változat és részletes felhasználásuk valamint történetük szerint. Összesen 209 bányapénzt határozott meg kutatásai eredményeként (11-12. oldal).”

 

Korunkban a Soproni Központi Bányászati Múzeum munkatársa, Szemán Attila e szakterület legavatottabb ismerője. Számos tanulmánya jelent meg a bányapénzekről, ezeket az Érem című folyóiratban és más kiadványokban tette közzé. Ő volt az, aki tanulmányában rávilágított arra, hogy egyes, korábban e típusok közé sorolt darabok – noha bizonyíthatóan bányavidékeken használták őket –, nem a klasszikus értelemben vett bányapénzek (lásd a jelen oldalakon bemutatott selmeci poltura).

 

A bányapénzekről az elmúlt évtizedekben számos ismertető, tanulmány jelent meg írásban és már az interneten is olvashatunk róluk.

 

Selmeci poltura - tovább az érme bemutatásához... Szomolnoki bányapénz - tovább az érme bemutatásához... Úrvölgyi bányapénz - tovább az érme bemutatásához... Selmeci poltura (bányapénz) - tovább az érme bemutatásához... Selmeci bányapénz utánveret - tovább az érme bemutatásához... Selmeci poltura (bányapénz) - tovább az érme bemutatásához...

 

Más pénzhelyettesítő eszközök: zsetonok és bárcák

 

Az utolsó időkig viszonylag zárt bányász- és kohász-, fémmunkásvállalatok, a hozzájuk tartozó települések gazdái (legyenek azok magánszemélyek vagy közösségek, pl. szövetkezetek) elődeik példáját követve számos, változatos kivitelezésű és értékű pénzhelyettesítő eszközt bocsátottak ki. Ezek időben hozzánk sokkal közelebb állnak, mint a klasszikus bányapénzek, ezért róluk részletesebben szólok.

Szinte minden bányavállalkozásnak, egyesülésnek megvolt a maga pénzt pótló zsetonja, bárcája. Még az 1950-es, 60-as években is használatosak voltak ilyen darabok.

Roznai István könyvében a bányászathoz és kohászathoz kapcsolódóan Oravicza, Dognácska, Rudabánya, Resicza, Salgótarján (a Rimamurány-Salgótarjáni Rt), a borsodi bányatársulatok, a diósgyőri vasgyári szövetkezet, valamint a dorogi medence szénbányavállalatai által kibocsátott érméket mutatja be, de megemlít Brennbergbánya, Tatabánya, Komló, Pécs, Mázaszászvár bányáihoz köthető bárcákat.

 

Egyes helyeken (pl. Resiczán, a salgótarjáni üzemekben) a bányazsetonokon az általuk képviselt pénzérték szerepelt („10 krajczár”, vagy 5-10-20 „kreuzer marke”), de gyakoribb volt, hogy az érmékre azoknak az élelmezési cikkeknek a nevét nyomták, melyekért velük fizetni lehetett.

Rudabányán például a nikkelből, vörös- vagy sárgarézből készült bárcákra „1/2 kg Rindflesch” vagy „1 liter bor”, „1/2 lit. rum” felirat került. Itt a bányatársulat ugyanis saját élelmiszer-lerakatot létesített, és ehhez 1882-ben bárcákat vezetett be.

Minden bárca meghatározott értéket képviselt, azaz olyan fizetési előleg volt, melyet élelmiszerre illetve a kocsmában italra lehetett beváltani. (Ne csodálkozzunk ez utóbbin: a nehéz bányászmunka, az állandó veszély természetszerűleg vezetett ahhoz, hogy a föld alatt dolgozók az alkoholhoz fordultak. Az állam, régebben a kamara a bányák tulajdonosaként fokozottan figyelt arra, hogy a bányavállalkozók milyen „vendéglátóipari egységet” létesítenek a bányásztelepüléseken. A kantinokat bérlők üzemeltették, akiknek számot kellett adniuk arról, milyen bevételeik vannak – és arról is, milyen minőségű az ott felszolgált ital (sör vagy bor). Nem lehetett túl erős, nehogy elvegye a bányászok eszét – de nem lehetett az átlagosnál rosszabb minőségű sem, mert az meg lázadáshoz vezetett volna.).

 

A Diósgyőri Vasgyári Szövetkezet bárcái

 

A szövetkezet a miskolci kohászati üzemekben dolgozók ellátásra alakult 1889-ben, klasszikus szövetkezeti formában. 20 évvel később már több mint 4000 tagja volt, s elsősorban élelmezési és ruházati ellátással foglalkozott, de tartozott hozzá mészárszék, sütöde, tejcsarnok, szikvíz-, jég- és vajüzem is.

A szövetkezet felett a vasgyári igazgatóság gyakorolta a felügyeletet.

Az 1909-es, 1910-es években a szövetkezet üzemei napi átlagban 1000 darab 3 kg-os kenyeret, 25 kiló vajat, 3000 liter szódavizet és 6500 7000 liter tejet állítottak elő és forgalmaztak.

A szövetkezet által kibocsátott érmékkel, utalványokkal nem csak a saját boltjukban lehetett fizetni, de több miskolci kereskedő is elfogadta azokat a vezetéssel történt megállapodás alapján. Minden hónap végén elszámoltak, ez egy bizonyos állandó vevőkört biztosított számukra is.

A szövetkezet bárcái élesztőre, kenyérre, kőolajra, tejre, kávéra, jégre szóltak, de ismertek a „KIS SYPHON” és „NAGY SYPHON” feliratúak is. Nagyobb címletet jelentett a „VENDÉGLŐ 10” feliratú zseton, amit italra és ételre is be lehetett váltani.

 

Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Vasgyári Mészárszék húsjegy - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... Diósgyőri szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

A Diósgyőri Vasgyári Szövetkezet bárcáihoz hasonló bárcát használtak a kőbányai MÁV Gépgyárban is. Ebből az 1 THEA értéket mutatom be. Publikációja eddig még nem ismert, Roznai István a könyvében a diósgyőri hasonló bárcát ismerteti, ami a körfeliratában tér el ettől.  

 

MÁV Gépgyár szövetkezeti zseton - tovább az érme bemutatásához...

 

Pereczesi vendéglő bárcája

 

Szintén a Miskolc környéki bányász és kohász településekhez kapcsolódik következő bárca.  

Ezt Perecesen, a ma Miskolc részét képező településen bocsátotta ki az ott működő vendéglő. 5-ös és 20-as névértékben létezik, az előbbi különösen ritka, de a 20-as értékűvel is ritkán találkozik a gyűjtő.

 

Pereczesi vendéglő

 

 

Rudabányai ellátási bárca

 

A rudabányai vasércbányát 1880-ban veszi meg a Witkowitzei Bányatársulat, mely munkásai számára élelemraktárat létesít Rudabányán, és az anyavállalat gyakorlatának megfelelően ehhez ellátási bárcákat veret 1882-ben. A bárcákra osztrák térkép alapján tévesen RUDOBÁNYA felirat kerül. Az élelemtár a bárcákat abban az esetben adta ki a dolgozóknak, ha valamely élelmiszer ott nem volt kapható, azokat a település más üzleteiben (mészárszék, pékség, kocsma) lehetett felhasználni fizetésre. Az itt bemutatott húsbárca 18 krajcárt ért abban az évben. Így ezek bármilyen más élelmiszerre, italra beváltható fizetési, ellátási előlegként illetve pénzhelyettesítőként szolgáltak, ugyanúgy, mint a két évszázaddal korábbi hasonló bányapénzek.  

A bánya működésébe 1900-ban a Rimamurányi-Salgó-Tarjáni Rt is bekapcsolódik, ezért a még forgalomban lévő bárcákat - az itt is látható módon - hátoldalukon bányászjelvényes ellenjeggyel érvényesítik. A rudabányai ellátási bárcáknak 12 típusa ismert. 1922-ig készültek, anyaguk sárga- és vörösréz, valamint nikkel, összesen 23 féle változatuk volt forgalomban.
Ma már nagyon ritkán fellelhető darab.  

 

Rudabányai bányapénz - tovább az érme bemutatásához...

 

Zsidóvári ellátási bárca

 

Az előbbihez hasonlóan szintén nagyon ritka darab a Zsidóvári (nadrági) Vasipari Rt ellátási bárcája.

A Zsidóvár melletti új "Nadrág" elnevezésű települést 1846-ban a bécsi vállalkozók által létrehozott Zsidowaer Eisenwerk Gewerkschaft alapította, miután 14 ezer holdas területét megvásárolta a zsidóvári közbirtokosságtól. Korábban sűrű erdő volt itt, ahol a bécsiek vasércre bukkantak. Vashutákat építettek, melléjük pedig morvaországi német vasgyári munkásokat, szénégetőket és iparosokat költöztettek be.

1849-ben hengermű, 1862-ben lemezgyár, 1874-ben szöggyár, 1879-ben egy második lemezgyár, 1879-ben ekegyár, 1880-ban gőzfűrész létesült. A társulat 1866-ban csődbe jutott és 1873-ban átalakult Nadrager Eisen-Industrie Gesellschafttá (Nadrági Vasipari Rt.). Bányái 1885-ben hat aknából és négy, összesen 410 méter hosszú tárnából álltak. A tüzeléshez szükséges fa könnyebb szállítása céljából a Nadrág-patak mellékpatakjain kilenc zsilip üzemelt. A vállalat 1890-ben megvásárolta a már az 1870-es évek második felétől általa bérlelt ploszkai vasérclelőhelyeket.

A század végén vasgyárában 765 munkás dolgozott, de a feldolgozott vasérc többségét távolról szállították ide. 1906-ban fuzionált a Borsodi Acél- és Acélszerszámgyár Rt.-vel. 1910-ben két nagyolvasztójában 17 195 mázsa nyers- és 44 295 mázsa öntöttvasat termelt. Kisvasutakhoz is gyártottak itt mozdonyokat, amelyek nemcsak Romániában, de Lengyelországban is forgalomban voltak. (forrás: Wikipedia)

Az itt bemutatott, rendkívül ritkán felbukkanó bárca a gyári munkások ellátásra szolgált a 48-49-es szabadságharc idején fellépő készpénzhiányban. Ismert 5 és 20 értékjelzéssel vert változata is.

 

Zsidóvári bárca  - tovább az érme bemutatásához...

 

Dorogi bányászzseton

 

A pénzt helyettesítő érmék, bárcák egy csoportja nem fizetésként szolgált, hanem bizonyos arra, hogy bizonyos alkalmakkor tulajdonosa valamilyen juttatásban részesüljön. Ezek – hazai körökben – legismertebb példánya a Dorogi Szénbányák Nemzeti Vállalat által kibocsátott zseton.

 

tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

További ellátási bárcák

 

 

Tovább az érme bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...

Alagútbárcák

 

A Budavári Alagúton történő átkelés - akárcsak a Lánchídon - hosszú ideig díjköteles volt. A díjat a bejáratnál kellett leróni, cserébe egy bárcát, zsetont kapott az átkelő, melyet a kijáratnál le kellett adni. 1854-től még felirat nélküli (úgynevezett "néma") alagútbárcák voltak forgalomban, csak 1866-ban jelentek meg a felirattal ellátott bárcák. A szakirodalom 12 fajta bárca 22 változatát ismeri.

 

Alagútbárca. Tovább az érme bemutatásához... Alagútbárca. Tovább az érem bemutatásához... tovább az érem bemutatásához...

 

Egyéb

 

Klisé. Tovább az érme bemutatásához... DKG Május 1. zseton. Tovább az érme bemutatásához... Pestvidéki Gépgyár belépőbárca.Tovább az érme bemutatásához... DIGÉP Csavargyár.Tovább az érme bemutatásához... OKÜ.Tovább az érme bemutatásához... 1967.11.07.Tovább az érme bemutatásához... Kazincbarcikai étkezési zseton. Tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához... tovább az érme bemutatásához...

Akit jobban érdekel a bárcák, zsetonok különleges világa, annak ajánlani tudom a ZSETONGALÉRIA oldalait.  

Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: