Úrvölgyi bányapénz

Méretek Átmérő 21,7 mm, vastagsága 1,0 mm
Anyaga réz
Alkotója ismeretlen
Kibocsátás éve 1739
Előlap Kiemelkedő vonalperemen belül HERRN=GRUND felirat két sorban, fölötte egyenlőszárú kereszt, alatt angyalfej.
Hátlap Kiemelkedő vonalperem, benne egy nagy méretű bányászjelvény, alatt sziklák, felette a réz alkimisták által használt jele. Két oldalán évszám: 17-39.
Publikáció

Szemán Attila: Úrvölgyi bányapénzeink (2011)

A Besztercebánya mellett található Úrvölgy környékén már a bronzkorban is bányásztak rézércet. Az első írásos emlékek a XIII. századból származnak, a bányászat évszázadokon át, egészen az 1880-s évek végéig a település legfőbb megélhetési forrása volt. Az úrvölgyi bányapénzekről Szemán Attila írt részletesen a Bányászattörténti Közlemények 2011. évi számában.

"Az 1739-es változatok már ismét kétoldalasak, s előlapjukon a HERRN=/GRUNDT feliratot és lent egy angyalfőt, míg hátlapjukon a bányászszimbólumat, fölötte a réz jegyével, lent pedig egy bányaheggyel.

1739. febr. 17-én javasolták a besztercebányai kamarai tisztviselők, hogy vezessék be a „Wexl Zeichen”- eket, azaz Úrvölgyön bányapénzeket használjanak.

Az 1739-es bányapénzek kiadásának iratai előkerültek. Három változatot készítettek az éremtervekből. Ebből egyet fogadtak el, s ezt láthatjuk a fennmaradt veretképeken. Érdekes, hogy a két megmaradt eredeti tollrajz nem kerek lapkákat, hanem hatszögletű csegelyeket mutat, a feliratok pedig gót betűsek a latin nagybetűk helyett. Alkalmasint a megvalósított tervek is hasonlóak lehettek, és a változtatásokat bizonyára a körmöcbányai vésnök foganatosította.

Az iratokból kiderül, hogy alapvetően nem változott a helyzet a bányapénzek kezelését illetően. A bányaírnok adja ki a legjobb tudása szerint munkájuk fejében a bányapénzeket a vájároknak és az egyéb bányamunkásoknak, akik az úrvölgyi mészárosnál és a sörözőben meg a borozóban válthatják be, melyek üzemeltetői azután ismét a bányaírnoknak adják át. Ezen kívül azonban sem a bánya területén, sem még inkább a városban, azaz Besztercebányán nem szabad elfogadni őket, hanem érvénytelennek kell nyilvánítani."

Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: