NOTGELD
Szükségpénzek bányászati motívumokkal
Mi is az a notgeld?
A történelem folyamán számos alkalommal és okkal készültek
pénzhelyettesítő eszközök. Legismertebbek közülük az olyan érmék, zsetonok,
melyek általában valamilyen olcsóbb fémből készültek, és egy-egy adott
településen, közösségben bizonyos szolgáltatások vagy vásárlások elszámolására
szolgáltak. Közülük is legértékesebbek napjainkban az ún. bányapénzek.
A szükségpénzek, pénzhelyettesítő eszközök másik nagy csoportját a
nyomdai úton előállított szükségpénzek képezik. Akárcsak az érmék, ezen fizetőeszközök is jellemzően egyszerű, olcsón
kivitelezhető módszerekkel, kevésbé értékes hordozóra készültek. Míg az érmék,
zsetonok anyaga a réz, a XX. században az alumínium, a nyomtatott szükségpénzek
rendszerint olcsó, a „rendes” papírpénzeknél durvább papír-alapanyagra
készültek – de ismertek fára, vászonra, sőt bőrre nyomott példányok is.
Szükségpénzeket az egyes államok központi szervei, a
helyhatóságok, vállalatok egyaránt kibocsátottak. A nyomtatott pénzhelyettesítő
eszközök családjában különleges helyet foglalnak el azok a darabok, melyek a
német nyelvterületen (Németországban, Ausztriában) láttak napvilágot az I.
világháború idején és az azt követő néhány évben.
A német császárság és a Habsburg-birodalom gazdaságát a nagy
világégés rendkívüli módon megterhelte. A pénzérmék előállításához
nélkülözhetetlen fémekből (rézből, nikkelből, alumíniumból) hadieszközök
készültek. A kis váltópénzek anyaga – nem először és nem utoljára a
történelemben – többet ért, mint a névértékük, melyet képviseltek. Ezek az okok
vezettek ahhoz, hogy a kis címletű pénzek (hellerek, pfenning-ek) rövid idő alatt eltűntek a forgalomból. A
német központi bank (Reichbank) ekkor olyan megállapodást kötött az egyes
városokkal, községekkel, hogy a váltópénz kiváltására saját utalványt
bocsáthatnak ki, melyen kötelezettséget vállalnak arra, hogy az így a lakosság
kezébe kerülő bankókat záros határidőn belül valódi forgalmi pénzre váltják.
Ezek voltak a NOTGELD-ek, mely szó
szabad fordításban „vész” pénzt jelent, azaz valamennyire különbözik a
hazánkban elterjedt „szükség”-pénz kifejezéstől.
Ahogy telt az idő, egyre több település bocsátott ki ilyen
pénzeket. Egyrészt a gazdasági kényszer vitte rá őket, másrészt a helyhatóságok
a saját identitásuk megerősödésének eszközét látták bennük.
Egyes gazdaságtörténészek szerint ezeknek a szükségpénzeknek a
megjelenése élénkítőleg hatott az ország gazdaságára:
egyrészt lehetővé vált, hogy a helyi szolgáltatások és a kereskedelem ne
álljanak le (az emberek tudtak vásárolni, fizetni), másrészt a „valódi”
váltópénzeket a központi kincstár saját magához tudta vonni, koncentrálni, így
megerősödött a hivatalos valuta is.
A notgeld-ek egyre változatosabbak
lettek. Többnyire a helyi művészek tervezték meg, és helyi nyomdák bocsátották
ki őket. A notgeld-ek ezzel együtt is hivatalos
kiadmánynak számítottak, nem egy helyen eleinte maga a polgármester (Bürgermeister) saját kezűleg írta alá példányaikat – ma
ezek a darabok már igen ritkák és értékesek.
A pénzeket sorszámmal ellátva nyomtatták. Ahol nem volt ehhez
megfelelő nyomdagép, a sorszámozást a ma is használatos sorszámbélyegzővel
kézzel végezték.
A papír, melyre nyomtatták őket, a hivatalos papírpénzeknél jóval
durvább anyagú volt és nem rendelkezett vízjellel, azonosító jeggyel. Többnyire
kétszínnyomással készültek a darabok, fekete színnel a feliratok kerültek a
lapokra, és különféle alászínezést kaptak a képek.
Sokféle méretű a notgeld-t ismerünk. Az
alig bélyegnagyságútól a rendes bankjegyek méretéig előfordul minden változat.
Gyakran az összetartozó értéksorozatok egyre nagyobb méretűek voltak, ez
különösen a mesélő notgeldek esetében jellemző.
A notegeld-eket vizsgálva gyakran
feltűnik a nyomdai munka szerény volta. A papír szélének vágása nem mindig
merőleges, a tükör (azaz a kép) el-elcsúszik az alapon, elhelyezkedése esetleg
nem párhuzamos a vágott éllel. De talán éppen ez adja ezen
darabok szépségét, kedvességét – nem annyira műviek,
"csináltak".
Nem ritka az álló formátumú szükségpénz sem.
A bankókon eleinte első oldalukon csak az értékjelzés, esetleg az
adott település címere szerepelt, hátoldalukon a szükségpénz felhasználásának
módja, utalás a beválthatóságukra. Azonban ahogy egyre több darab készült belőlük, egyre változatosabbak lettek a képek.
Az említett egyszerű értékjelzés és leírás mellett négy fő képmotívum
különböztethetünk meg.
¨ az
adott település fontosabb épületét, épületeit vagy tájait bemutató ábra
¨ a
település múltjából felidézett jelenet, mely leggyakrabban az alapításhoz
kötődött
¨ a
település gazdasági életében fontos szerepet játszó tevékenység (ipar,
gazdálkodás) bemutatása
¨ mesélő
képek, melyek művészi módon egy-egy történetet mondanak el
Az épületek, a tájak, a bemutatott tevékenységek aprólékos
ábrázolással kerültek a szükségpénzekre, mely révén joggal mondhatjuk, hogy
ezek a darabok a kor hű dokumentumaivá váltak.
Igen sok, a második világháborúban elpusztult épület képe maradt
meg így.
A különféle tevékenységeket – köztük a bányászatot – bemutató
rajzok is igen precízen örökítették meg az adott kor eljárásait, a gyűjtők és
az érdeklődők örömére.
Külön műfajt jelentenek a mesélő „notgeld”-ek. Ezek egy-egy, többnyire az adott településhez köthető
történetet képregényként mondanak el, a rajzok mellett a szövegre is hangsúlyt
helyezve.
A notgeldek grafikai stílusa változatos.
A települést magát vagy a környező tájat ábrázolók sok esetben romantikus
alapvetésűek, de nem ritka a precíz, szinte mérnöki pontosságú rajzzal készült
is.
Az évek múltával a rajzok nem ritkán az éppen uralkodó
stílusjegyeket veszik fel, találunk szecessziós rajzot ugyanúgy, mint art deco ihletésűt vagy éppen expresszionista stílusút.
A mesélő notgeld-ek képeinél nem volt
ritka az árnyképek alkalmazása sem. Egy részüket a kor neves grafikusai,
rajzolói szerkesztették, jelentősen emelve a notgeld-ek
színvonalát.
Az I. világháború végéig ezek a szükségpénzek fillér értékben
készültek, Németországban ’pfenning’, Ausztriában ’heller’ a nevük. A 20-as évek elején azonban a német
hiperinfláció már egyre nagyobb címletek kibocsátását tette szükségessé, ekkor
már a márka, és annak többszörösei szerepelnek a notgel-eken.
Szinte majd’ minden nagyobb település bocsátott ki az évek során notgeld-et. Rendszerint településenként kategorizáljuk
őket. Nem ritka, hogy az évek múlásával egy-egy városban azonos értékkel, de
más-más rajzzal is utcára kerültek változataik.
A német notgeld-ek legnevesebb ismerője,
Dr. Arnold Keller összesen több mint 163 ezer különböző fajtáját jelöli meg a
német szükségpénzeknek. Kutatásai szerint az egyes években a következő
mennyiségű notgeld került forgalomba:
1914-ben 5500 fajta 452
helyen.
1915-1922-ben 36000 fajta
kis értékű notgeld (kleingeld)
3658 helyen.
1918-1919-ben 5000 fajta
nagyobb címletű (grossgeld) 579 helyen.
1922-ben 4000 fajta
100-1000 márkást 800 bocsátottak ki 800 településen.
1923-ban 70.000 fajta
inflációs notgeld jelent meg 5849 helyen.
1923-24-ben pedig 3660
fajta, az állandó értéket felülírt (wertbestandiges) notgeld jelent meg 562 helyen.
A bányászati tárgyú notgeld-ek.
Természetesnek mondható,
hogy a notgeld-ek között számos, a bányászatot
bemutató darabot is találunk. Mind Németország, mind Ausztria gazdaságában a
bányászat fontos szerepet játszott, se szeri, se száma azoknak a
településeknek, melyek ennek az iparágnak köszönhetik létüket.
Éppen ezért igen sok
olyan notgeld került forgalomba, melyen a bányászok
hagyományos jelvénye, a keresztbe tett kalapács és ék látható, de számos olyat
is ismerünk, melyen maga a bányászati tevékenység jelenik meg.
Nem ritkán maguk a bányászati vállalatok bocsátottak ki
szükségpénzeket a dolgozóik ellátásra.
A korabeli notgeldek jelentős kultúrtörténeti, ipartörténeti értéket
képviselnek. Kibocsátóik, tervezőik hangsúlyt helyeztek arra, hogy a pénzeken a
lehető legrészletesebben és – az ismert német precizitást igazolandó –
legpontosabban ábrázolják a település számára oly fontos tevékenységeket,
objektumokat. Így nagyon sok, ma már nem létező, bezárt bányát, elbontott - vagy éppen a II. világháború során megsemmisült - ipari és egyéb
épületet láthatunk e képeken.
Ezekből mutatok be itt
néhányat, igyekezve a rajtuk olvasható szöveget is hűen lefordítani, és az
adott helyszínt beazonosítani.
Bányászjelvényt ábrázoló notgeld-ek
Notgeldek városképekkel, tájakkal, történelmi alakokkal
HALL IM TIROL
GOTTESBERG
ENZESFELD
FIEBERBRUNN
A bányászatot ábrázoló notgeldek
(Németország, Ausztria)
LEOPOLDHALL
AMPFLWANG
SCHWAZ AM TIROL
JOCHBERG
LAND WERFEN
FREIBERG
FREITAL
Mesélő notgeldek
OSTERFELD
GLAUCHAU
BOCHUM
Bányászati vonatkozású magyar szükségpénzek.
Az elmúlt, nagyjából másfél évszázadban hazánkban is számtalan papír anyagú szükségpénz került forgalomba. Azonban ezek között - a német nyelvterülettől eltérően - ritkán lehet olyat találni, ami tájat, épületet ábrázol, vagy éppen valamilyen eseményt, történetet mesél el. A fentebb bemutatottakhoz hasonló, több címletet tartalmazó képsorozat pedig teljesen ismeretlen a magyar szükségpénzek világában. A grafikák szimbólumokat, a kibocsátóra utaló jeleket, esetleg díszítő motívumokat ábrázolnak.
A hazai szükségpénzek, illetve az ezek körébe besorolt pénzhelyettesítők jelentős része inkább utalványoknak, bilétaszerű nyomtatványoknak nevezhetők. Csak igen ritka közülük, amelyik a német, osztrák rendszerű fizetőeszközként került kibocsátásra, felhasználásra.
Természetesen léteznek a hazai szükségpénzek között is bányászathoz kapcsolódó darabok. Ezek egyszerű, feliratos nyomtatványok, a korábban bemutatottakhoz hasonló ábrák, képek nem szerepelnek rajtuk. Az Első Duna-Gőzhajózási Társaság utalványai viszonylag gyakran előkerülnek aukciókon, de például a rozsnyói vagy a szomolnoki városi tanács, vagy a Rimamurányi Acélmű által kibocsátott szükségpénzekkel ma már ritkán lehet találkozni.
DOROGI SÖRJEGY
Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged:
