Pécs, Szent István-akna és gróf Széchenyi István-akna

(részletek a magyarországi bányászat műemlékeiről szóló könyvből)

Az ipari építészetben gyakran alkalmaznak típusterveket. Számos ipari épületünkön találkozhatunk ilyen megoldással a könnyűipartól a közlekedési célú építményeken keresztül a nehézipar épületekig – sajnos ez utóbbiak közül napjainkra alig maradt fenn néhány. A magyarországi bányászat büszkélkedhet azonban az ipari típustervek alapján épült két legszebb és leglátványosabb építménnyel. A két, szerencsére műemléki védelem alatt álló épületegyüttes különlegessége, hogy hazánkon kívül csak egyetlen egy ilyen áll már a világon, a csehországi Brno melletti Ostrava Kukla aknája. A Kukla-akna vasbeton aknatornyát 1911-ben kezdték építeni, és 1913 szeptemberétől már szenet szállított az Oslavany erőműhöz. Így a két hazai aknatorony és a hozzá tarozó épületek mindenképpen védelemre és megőrzésre méltóak.

A mecseki szénbányászat történet röviden

Pécs környékén az 1780-as években kezdtek a szén bányászatába. Számos üzem, vállalat kezdett termelésbe a baranyai szénmezőkön, de a legnagyobb bányavállalat a megye és Pécs város életét döntően meghatározó Duna-Gőzhajózási Társaság volt. A DGT birtokolta a Mecsek keleti oldalán lévő összes bányát és bányatelket a XIX. század végére. Ez alól csak Koch Ferenc lámpásvölgyi bányái és az egyházmegye elidegeníthetetlen bányaüzemei voltak kivételek. Azonban ez utóbbiak bányászati jogát is bérbe vette a DGT, és több mint 100 éven át bérelte.

A pécsi szénbányászat magas szintre emelése a Morvaországból származó Jaroslav Jicinský bányamérnöknek köszönhető, aki 1913-ban került a vállalat pécsi bányaüzemének élére. Jicinský a sok kis, különálló bányaüzemet, aknát összevonta, és három új, nagy teljesítményű és korszerű aknaüzemmel, a Szent István-aknával, a Széchenyi-aknával és a Thommen-aknával akarta megoldani a jó minőségű mecseki szén kitermelését. A vállalat vezetése és a bányaipart felügyelő állami vezetés mindenben támogatta ezt a szándékát, így jöhetett létre a három koncentrációnak nevezett bányaüzem. Ezek közül is a két legfontosabb a később Szent István-aknaként és gróf Széchenyi-aknaként ismertté vált üzem lett. Az osztrák és magyar tervezők és kivitelezők pedig jó partnernek bizonyultak.

Jicinský a bányaüzemek épületeinek megtervezésére azt a bécsi Josef Schöngut magántervezőt kérte fel, aki a már említett ostravai aknatornyot is tervezte. A további épületeket, a torony mellett álló bányaházat az akkor már Európa-hírű Zilinszký tervezőirodából kivált Gút Árpád és Gergely Jenő iroda tervezte. Zielinszky Szilárd a hazai és nemzetközi vasbeton-építészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Az egyetem elvégzése után nemcsak elméleti munkásságot folytatott, de a gyakorlatban is felhasználta az általa kidolgozott tartószerkezeti számítás, tervezés elveit. Az ipari épületek mellett olyan építmények jelzik munkásságát, mint a fővárosi Petőfi Sándor utcai posta vagy a Zeneakadémia épülete, amelynek összes tartószerkezete vasbeton szerkezetű. A tanítványok, Gút Gergely és Jenő sem maradnak le a mestertől: több, mint 700 épület fémjelzi munkásságukat, köztük a budapesti Soroksári úti Fegyver és Gázkészülékgyár és a siófoki víztorony épülete.

A két aknatorony és a mellettük álló épületek tervezőivel kapcsolatban eléggé nagy a bizonytalanság. Egyes források (például a műemlékké nyilvánításról szóló hivatalos rendeletek is) teljes egészében a magyar tervezőirodának tulajdonítják az építészmunkát, de ezek valószínűleg téves megállapítások. Erre két okot sikerült felkutatnom. Az egyik a Szent István-akna Mendly Lajos által részletesen bemutatott vendégkönyve, amelyben két ízben is megjelenik a bécsi Schöngut tervezőiroda vezetője mint látogató – ami valószínűsíti, hogy neki köze volt az épületekhez. A másik egy sokkal érdekesebb forrás. A Bányászati Tervező Intézet (Bányaterv), a hazai bányászati létesítmények és bányászati fejlesztések gazdája hivatalos lapjában, a Bányaterv közleményei című folyóiratban 1955 decemberében és 1956 augusztusában többrészes cikk jelent meg a vasbeton aknatornyok tervezéséről. Az 1955-ös szám bevezetőjében a vállalat szakemberei az alábbiakat írják:

„Közelmúltban vasbeton tornyok tervezésére kaptunk megbízást. A teljes újszerű sokoldalú feladat – melyet tudomásunk szerint magyar mérnök először old meg – igen mélyreható irodalmi tanulmányozást és elméleti vizsgálatokat követelt. Vizsgálatunkról kívánunk ezen a helyen beszámolni – bár a tervezés még nem zárult le és így tanulmányukban foglaltak sem véglegesek…”

A Bányászati Tervező Intézet (Bányaterv) 1952-ben alakult a Bányagépszerkesztő Iroda és a Bányatervező Iroda összevonásából. Szaktervezési profilja elsősorban a hazai bányászat létesítményeire terjedt ki, de feladatokat vállalt szinte minden nemzetgazdasági ágazatban a mezőgazdaságtól a kommunális létesítményekig. Generáltervezőként az intézet elsősorban a hazai szénbányászat fejlesztéséhez biztosította a döntéselőkészítő, majd a kiviteli terveket. Feltételezhető, hogy ha a szakemberei úgy nyilatkoztak, hogy magyar tervezőmérnökök még nem foglalkoztak vasbeton aknatorony tervezésével, akkor ez megállja a helyét – azaz a pécsi vasbeton ikrek tervezését is külföldi cég végezte.

A Szent István-akna és a Széchenyi-akna épületei

Amíg az aknatornyok mellett álló épületek homlokzatképzésében a romantika stílusjegyei játszanak szerepet, a később emelt épületek, elsősorban a két aknatorony már a XX. század első évtizedére jellemző, és a következő fél évszázad ipari építészetét meghatározó stílusjegyeit viselik. A láthatóvá tett tartószerkezetek (a pillérek és kereszttartók, a nagyméretű ablakfelületek, a manzárdtetők) itt jelennek meg a hazai ipari építészetben először. Az aknatorony konzolos tartói olyan formát és látványt adnak az építményeknek, amely nemcsak markáns és egyedi, de egyben jól mutatja tartószerkezetük erőjátékát és funkcióját is.

Az aknatornyok ilyen formájú kialakításának és szerkezetének praktikus okai voltak. A mélyművelésű bányászatban a felszíni épületek, építmények védelem érdekében a mélyben bizonyos területeket nem lehet leművelni (azaz a mélyben fekvő értékes anyagot nem szabad kiemelni), mert az az épületek károsodásához vezet – és vezetett is számos alkalommal. Ezeket a területeket nevezik a bányászatban védőpillérnek. A megszokott oldalkitámasztással, ferde támaszokkal felépített acélszerkezetű aknatornyoknak nagyméretű védőpillérre volt szükségük – ezzel szemben a Szent István-akna és testvére, a Széchenyi-akna csak minimális védőpillért igényelt.

A két aknatorony szinte teljes egészében megegyezik a morvaországi testvérükkel, ám méreteik valamivel nagyobbak annál, hiszen nagyobb és nehezebb gépeket, berendezéseket kellett bennük elhelyezni, ugyanis az aknák is mélyebbre nyúltak. Ennek megfelelően a konzolok ún. kieresztése (kinyúlása) nagyobb és a tetőzet, illetve a toronyba foglalt gépház teste is tagoltabb. A feljegyzések szerint az épületek bizonyos elemei Ostravában készültek, de a melléképületek fő kivitelezője az Ast Ede és társa cég volt, aki a szolnoki víztornyot is kivitelezte.

Az 5,8–6,0 méter átmérőjű körszelvényű beton, illetve idomkővel falazott aknák a tervezés idején még a Neu Franz Josef, illetve NeuSchroll Schacht nevet kapták, de végül Szent István-akna és Gróf Széchenyi István-akna néven szentelték fel és helyezték hivatalosan üzembe őket. Mindkét újonnan létesített aknatoronyban a tervek szerint 28 m-es magasságban kapott helyet a 2–2 db Ward-Leonard típusú, Koepe rendszerű hajtótárcsás szállítógép – a már említett Kukla-bányában levőhöz hasonlóan. Az aknatornyok teljes magassága 41,2 méter. Az új aknákkal kiváltott három régi aknát légaknákká alakítottak át. Erre azért is szükség volt, mert a mecseki területen lévő szénbányák – majd az uránbányák – olyan mélységekbe nyúltak le, ahol már igen magas hőmérsékletek uralkodnak, s elengedhetetlen volt a minél nagyobb teljesítményű légcsere.

A két akna történetéhez tartozik, hogy gyakran keverték össze őket, a bányászati szakirodalomban is találunk nem egy ízben olyan hivatkozást, amelyben a Széchenyi-aknát István-aknának nevezik és fordítva.

Pécs, Szent István-akna

Hivatalos megnevezés: Pécs-Szabolcs, Szent István-akna (korábbi néven: István-akna, előtte: Új Ferenc József-akna

Eredeti funkció: szénbánya aknatorony és épületei

Cím: Pécs–Szabolcs

Műemléki törzsszám: 11096

Műemlékké nyilvánítás dátuma, száma: 14/2005 (IV.5.) NKÖM rendelet

Története

Az akna mélyítése területén 1908-ban kezdődött, de az első világháború miatt csak 1925-ben fejeződött be. Az építési munkák kivitelezését az Országos Építő Rt. végezte Fónagy Béla irányításával. Feljegyzések maradtak fenn arról, hogy a tervező, Josef Schöngut hetente utazott az osztrák fővárosból Pécsre, hogy felügyelje a munkálatokat.

Amint arról már volt szó, a mecseki kőszénbányászat a hazai bányák közül a legmélyebbről termelő bányákat üzemeltette. A beton idomkővel falazott, 6 méter átmérőjű Szent István-akna mélysége 638 méter volt. Ennél mélyebbre a hazai szénbányászatban egyetlen akna jutott le, a szintén mecseki István III. akna, még mélyebbre már csak az uránbányák nyúltak a föld alá (1000–1100 m-re).

A Szent István-akna hajtótárcsás rendszerű, egyenáramú meghajtással üzemelt. A hajtótárcsa átmérője 5000 mm (azaz 5 m!) volt. A 8 m/s sebességgel mozgó, 4 csillét szállító kas 45 s alatt ért le a bányaszintre. Óránként 25–26 műveletet – azaz csilleemelést – volt képes elvégezni.[1] Az akna olyannyira fontos létesítménye volt a magyar iparnak, hogy maga Horthy Miklós kormányzó a szerb megszállás alól felszabadult területeken tett egynapos pécsi látogatása végén, 1923 áprilisában meglátogatta az akkor már szerkezetkész épületegyüttest. Az üzem felavatására és a pécsi püspök általi felszentelésére a bányaüzem teljes elkészülte után, 1925. április utolsó vasárnapján került sor. A Pécs Napló 1925. április 28-i száma így ír lelkendezve az új aknáról:

„…a pécsi közönség túlnyomó részének halovány sejtelme sem volt ez ideig arról, mit alkotott ezen a város belterületétől alig 6—8 kilométer távolságban az emberi elme, a legmagasabb bányatechnika, a bányamunkások iránt való gondosság és emberszeretet és a határt nem ismerő áldozatkészség, mely az anyagi eszközöket még uj, angol érdekeltség bevonásával előteremtette. A mű ezen része elkészült és mivel ezen bánya a pécsi székeskáptalannak képezi tulajdonát, másrészt a vallási érzés mindenkor domináns eleme a bányásztársadalomnak, csak természetes, ha a hatalmas mű befejezéséhez a főpapot fölkérték, hogy a művet fölszentelje és a püspök e kívánságot készségesen teljesítette.”

Az akna meglátogatását ezek után a város vendégeinek állandó programjává tették a Zsolnay porcelángyárral és a székesegyházzal együtt. A Szent István-akna – a II. világháború után a „Szent” előtag nélkül – több, mint 70 éven át üzemelt, 1998-ban zárták le. Azóta számos ötlet, javaslat, terv született hasznosítására, de még nem valósultak meg.

Az aknatorony leírása

A műemléki védelem az aknaházra, aknatoronyra, kompresszorházra és a kapcsolóházra terjed ki, műemléki környezetként az ingatlan többi részét, valamint a 44543 helyrajzi számú ingatlant jelölte ki a műemléki hatóság.

Az aknaüzem épületei több csoportot alkotnak, amelyek közül kiemelkedik a vasbeton aknatorony nagyjából tízemeletnyi magas tömbje. Az aknaház, a hozzá korábban (sajnos már elbontott) híddal csatlakozó felolvasó, öltöző és fürdőház az úttal párhuzamosan fekszik. Ezektől délre található a kompresszorház és a kapcsolóház, amelyek szintén híddal kapcsolódtak egymáshoz.

Az aknatorony földszintje szolgált a szén és a bányászok fogadására. Középső részét terasz fedi, innen emelkednek ki a torony vasbeton pillérei. A felső szintekre egykor csigalépcső vezetett fel, amelynek váza megvan, de a lépcső ma már nem használható. A 14 vasbeton pillér az épület teljes magasságában végignyúlik 5 + 4 + 5 kiosztásban. A második pillérsorban a középső pillér hiányzik, ezen a helyen mélyül le az akna, itt haladt függőleges pályáján az aknakötél. A pillérekre 22 méter magasságban elhelyezett ún. Vierendel-tartós és konzolos vízszintes födémszerkezet alkotja az aknatorony jellegzetes formáját adó széles, a levegőben szinte lebegő építményrészt, ahol a vitlakerekek* helyezkedtek el. A felmenő toronyrészen csak a felső harmadban találhatók ablakok.

A gépházépület homlokzatai 5, illetve kéttengelyesek. A rövidebb oldalon kétosztatú ablakokat, a hosszabbik oldalon 1–2–2–1 osztatú nyílászárókat alakítottak ki. A két szélső falazatmező tömör, itt nincsenek ablakok. Minden ablak egyenes záródású. A két ablaksor közül az alsó alacsony, a felső, osztópárkánnyal elválasztott ablak magasra, a manzárdtető párkányáig nyúlik. A gépházépület manzárdtetős, a tetőn mind a hosszabb, mind a rövidebb oldalon két-két ablak nyílik.

A torony (és testvére, a Széchenyi-akna tornyának) jellegzetessége a földszinttől a tetőig végigvezetett keretrendszer. Jól megfigyelhető a földszintes és a gépházi szint merev alátámasztása. A téglából falazott kerítőfalakat a keretre ültetett konzolok tartják. Ezzel a megoldással a fő dinamikus terhek az épület hosszirányában működnek, ennél fogva igen nagy az építmény stabilitása. A szélterheknek a nagy önsúlyú vasbetonszerkezetek állnak ellen. A toronylábazat pillérmegoldása szintén segít a szélterhek elhárításában: a lefelé szélesedő pillérek a nagyobb stabilitást segítik.

14/2005 (IV.5.) NKÖM rendelet:

13. § (1) Műemlékké nyilvánítom a Pécs I. kerület, 44542 helyrajzi számú István-akna bányatelep épületegyüttesét. A műemléki védelem az alábbi épületekre terjed ki: aknaház, aknatorony, kompresszorház, kapcsolóház

(2) Műemléki környezetként a 44542 helyrajzi számú ingatlan többi részét, valamint a 44543 helyrajzi számú ingatlant jelölöm ki.

(3) Az örökségvédelmi bírság megállapításának alapjául szolgáló érték szempontjából a műemléket II. kategóriába sorolom.

(4) A védetté nyilvánítás célja az 1925-ben, Gút Árpád és Gergely Jenő irodája tervei alapján épült István-akna épületegyüttese építészeti, ipartörténeti értékeinek védelme.

A Szent István-akna átadási ünnepsége

Pécs, Gróf Széchenyi István-akna

Hivatalos megnevezés: Pécsbánya, Gróf Széchenyi István-akna

Eredeti funkció: szénbánya aknatorony és épületei

Cím: Pécsbánya

Műemléki törzsszám: 11203

Műemlékké nyilvánítás dátuma, száma: 32/2005 (XII.22. NKÖM rendelet

A Széchenyi-akna története szorosan összekapcsolódott a Szent István-aknáéval. A két akna és a hozzájuk tartozó épületek azonos tervek alapján készültek — a megszólalásig hű hasonmásai egymásnak. A Széchenyi-akna – Magyarország akkor legkorszerűbb szénszállító aknájának – mélyítése 1913-ban kezdődött, de a háború miatt csak 1927-ben fejeződik be. Az aknatornyot és berendezéseit Virágh Ferenc megyéspüspök szentelte fel 1927. július 12-én. Az avatás fontosságát jelezte, hogy azon népes kísérettel, a legnagyobb hazai bányavállalatok vezetőivel együtt részt vett Hermann Miksa kereskedelmi miniszter is.

A kör keresztmetszetű, 5,8 méter átmérőjű, betonfalazattal kialakított akna fölött 41,2 méter magas, vasbeton szerkezetű, tégla függönyfallal kiképzett torony áll. A Széchenyi-akna feladata az volt, hogy a pécsi szénmedence első nagyszabású koncentrációjának szállítási feladatait átvegye a környező kis kapacitású, korszerűtlen berendezésű aknáktól. Az akna eredeti kialakításakor 525 m-re nyúlt le. Az aknagép – hasonlóan a Szent István-aknáéhoz – egy 5300 kg tömegű, kétszintes kast mozgatott, amiben négy darab, egyenként 470 kg önsúlyú és 1,35 t szénnel vagy meddővel megrakott csillét lehetett felszínre hozni. A 47 mm átmérőjű sodronykötél 4 m/s sebességgel mozgott az aknában. Nemcsak anyagszállítás történt itt, de a bányászok is az aknában futó kasban szálltak le a mélybe. Az aknát később továbbmélyítették, végleges mélysége 610 méter volt.

Az aknatorony több mint hat évtizeden át szolgálta a mecseki szénbányászatot. Közben több ízben is megvizsgálták, ellenőrizték állapotát – és azt állapították meg, hogy a tervezésekor és a kivitelezésekor alkalmazott számítási módszerek az újabb, lényegesen bonyolultabb számításoknál semmivel sem voltak rosszabbak. A torony kisebb mértékű elhasználódása elkerülhetetlenné vált, ám ennek nem a konstrukció volt az oka, hanem – ahogy azt egy 1963-ben lefolytatott vizsgálat megállapította – a bányaüzemeknél elkerülhetetlen felszínmozgások, az ún. alábányászottság. A biztonság kedvéért a torony terhelését akkor csökkentették, attól kezdve 25%-kal kisebb teherrel működtették a felvonót, azaz csak 3 csille egyidejű szállítása volt engedélyezve a szállítógéppel. Egy újabb, 1984-es statikai vizsgálat igazolta a két évtizeddel korábbi megállapításokat, és úgy ítélte meg, hogy az aknatorony és az aknaszállítógép 1995-ig probléma nélkül el fogja látni feladatát. Az aknán keresztül több, mint 16 millió t szén érkezett a felszínre. Miután a bányászat leállt, még hosszú időn át az itt működő vízművön keresztül látták el a környék üzemi épületeit és lakótelepeit ivóvízzel.

Az akna végleges leállítása után több ízben is készültek tervek a hasznosítására. 1997-ben az akkor tervezett világkiállítás, majd Pécs Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódóan is. Ezekben a projektekben ugyanúgy részt vettek neves építészek, mint egyetemi hallgatók csoportjai. A legutóbbi elképzelések és tervek 2012-ben öltöttek testet – ám az anyagi eszközök szűkössége miatt egyik esetben sem jutott el a megvalósításig a szándék. Időközben 2004-ben a nemzeti kulturális örökség minisztere a Széchenyi-akna épületegyüttesét műemlékké nyilvánította.

Az aknatorony leírása

A torony három főrészből áll: a földszinten a kas fogadására szolgáló helyiség, fent a háromszintes szállítógépház, közöttük az István-toronyhoz hasonló kialakítású toronytest. Az alsó szint két oldalát manzárdtető fedi, az ezek közötti lapostetős szakaszból nyúlnak ki a torony pillérei, amelyek egy beton mellvédes teraszt vesznek körül. A gépház alátámasztására a pillérekből konzolok nyúlnak ki. A gépház felmenőfalazatai pillérvázasak, a pillérek között tégla kitöltőfalazat épült. A torony tetőzete manzárdtető, a Szent István-aknatoronyhoz hasonlóan mind a négy oldalán két-két ablakkal.

32/2005 (XII.22. NKÖM rendelet

33. § (1) Műemlékké nyilvánítom a Pécs, 38086/10 helyrajzi számú ingatlanon álló Széchenyi-akna bányatelep épületegyütteséből a bányaház, az aknatorony és gépház, a kompresszorház, valamint a Kraz-műhely épületét.

(2) Műemléki környezetként a 38086/10 helyrajzi számú ingatlan fennmaradó részét, valamint a 38086/9 helyrajzi számú ingatlant jelölöm ki.

(3) Az örökségvédelmi bírság megállapításának alapjául szolgáló érték szempontjából a műemléket II. kategóriába sorolom.

(4) A védetté nyilvánítás célja az 1926-ban Gút Árpád és Gergely Jenő irodája tervei alapján épült Széchenyi-akna épületegyüttese építészeti, ipartörténeti értékeinek védelme.

És egy különlegesség

A pécsi Szent István-akna és Széchenyi-akna tornyáról szólva feltétlenül meg kell említeni, hogy Európában a már említett Kukla-bányai aknatorony mellett még egy negyedik hasonló épület is áll. Ám ez nem ipari építmény, hanem üzletek, sőt, lakások találhatók benne, s az olaszországi Milánóban emelkedik a magasba. A Torre Velasca nevű, több, mint 100 méter magas építményt 1958-ban adták át, és azóta is a viták kereszttüzében áll. Szerkezete, felépítménye a vasbeton vázak közé helyezett függönyfalakkal és nyílászárókkal, formai kialakítása a kiugró emeleti traktussal teljesen azonos a mi két aknatornyunkkal, ám a méretei természetesen jóval nagyobbak a hazai aknatornyokénál. A viták ellenére annyira a város jelképévé vált, hogy 2011-ben műemlékké nyilvánítottak.

A két pécsi akna legújabb kori történetéhez hozzátartozik, hogy az Első Dunagőzhajózási Társaság Pécsi Bányaigazgatóság (köztük a Szent István-akna és a gróf Széchenyi István-akna) dokumentumait, iratanyagát 1953 és 1959 között átvette a Központi Gazdasági Levéltár. A dokumentumok jelenleg a Magyar Országos Levéltárban (Kapitalizmuskori osztály, Z szekció) a kutatók számára hozzáférhetők. A Duna Gőzhajózási Társaság jelenleg is működő vállalkozás, központja Bécsben található, az irattárában a kutatás ismereteink szerint lehetséges. A mecseki szénbányászat megszüntetésének ügyeit intéző Mecseki Bányavagyon-hasznosító Zrt. a végelszámolása előtt a birtokában lévő történeti dokumentumokat 2000–2003 között szintén átadta az Országos Levéltárnak, valamint a Soproni Központi Bányászai Múzeumnak. Az azóta sajnos már megszűnt Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány közreműködésével a Pécsi Várostörténeti Múzeum 1997-ben egy kiállítással emlékezett meg az akkor 70 éve felavatott gróf Széchenyi István-aknáról, a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Zrt. pedig 2000 decemberében rendezett kiállítást a Szent István-akna 75 éves felszentelése alkalmából. A kiállítás anyagát a Kútforrás Kft. állította össze, a dokumentumokat részben levéltári kutatások, részben lakossági felajánlások alapján gyűjtötte össze.

2012-ben Pécs város jegyzője mint építési hatóság elvi építési engedélyt adott az aknatorony és a közvetlenül hozzákapcsolódó üzemi épület felújítására és átalakítására. A tervek szerint lakás, gépkocsitároló és kiállítóterem készült volna, valamint egy felvonót építettek volna be. A tervek elbírálása során az Országos Főépítész és a Központi Építészeti-műszaki Tervtanács megállapította, hogy az építményegyüttes tulajdonosa dicséretes módon igyekszik megoldást találni a volt ipari épület hasznosítására, s eközben „a tervezők törekednek az egyedülálló műemlék, annak szerkezeteinek, kialakítási rendszerének lehetőség szerinti legteljesebb megőrzésére. Megjegyzik, hogy a tervezett hasznosítás logikus ötlet, a nagy térben akár luxuslakások is kialakíthatók, amelyeknek nagyszerű kilátása lenne a környező tájra”.

A Széchenyi-akna – bár már nem üzemel – továbbra is bányászati területnek minősül, ezért az illetékes bányakapitányságot is bevonták az elvi engedélyezési eljárásba. A bányakapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy az átalakítással, felújítással érintett építmények területén tömedékelt akna található, ezért azzal a feltétellel adta meg hozzájárulását, hogy majd a végleges építési dokumentációnak tartalmaznia kell az akna jelenlétéből származó esetleges veszélyforrásokról készült építésföldtani, geotechnikai tanulmányt és az ezek elhárítására szolgáló terveket, elképzeléseket. Sajnos az akna hasznosítása nem valósult meg, nem jutott tovább az elvi építési engedélyezési eljárásnál.

Fotók

Az aknatorony metszete

A Kukla-bánya tornya Csehországban

Torre Velasca (Milano)

Az itt közölt írás szerzői jogi védelem alatt áll. Részleteiben vagy teljes egészében történő közlése a szerző hozzájárulása nélkül tilos.

Mednyánszky Miklós

2021

---

[1] Forrás: Szirtes Béla szerk.: Mecseki Kőszénbányászat. Mecseki Szénbányák, Pécsi Erőmű Rt., Pécs, 1993.