Jagersicht

 

 

Komló környékén volt szokásban egykor – de más bányavidékeken is dívott –, hogy egyes napokon a bányászok úgy döntöttek, bizony nincs kedvük alászállni, és önkényesen szabadnapot vettek ki. Ez leginkább elsején, fizetésnapon történt meg, ha már jó volt az idő. Ilyenkor az egész csapat, vájárostól, csilléstől, kisegítőktől a reggeli munkafelvétel helyett a megszokott kocsmába vagy a szabadba vette az irányt.

Legfeljebb a legfiatalabb segédcsilléssel, kapcsolóssal megüzenték a műszakvezetőnek: mára jágersicht-et (vadászsiktát, műszakot) vesznek ki, oszt’ „Isten áldja...”.

Ezt nevezték bumlizásnak.

 

Nemigen volt ilyenkor mit tenni, a csapatnyi emberrel értelmetlen lett volna szembeszállni. A bányák államosításáig – azaz a szocialista erkölcsök bevezetéséig – nem is igen rótták meg a csapatot, tudván, úgyis a csapat keresete lesz kevesebb a kihagyott műszakkal.

De a kemény bányászemberek még az ötvenes években is megengedték maguknak ezt a „luxust” Komlón, bár akkor már voltak következményei.

 

Az ilyen kimaradások mindig legendává nemesültek. Leggyakrabban a közeli Mecsekfalu (régebben Szopok község) kocsmáját célozták meg a bányászok, ügyelve arra, hogy amikor reggel otthonról eljönnek, az asszony gyanút ne fogjon. Vitték hát magukkal az élelmet rejtő tarisznyát, morogva keltek útra, mintha a műszak gondjai idegesítené őket.

A Pernherzer vendéglő nevet viselő kocsma és a tőle jó százötven méterre álló körtefa sokszor felbukkan a komlói bányászok visszaemlékezéseiben. „Pernherzer, ha meglátott minket, már sápítozott: - csak jettek, jettek, de pénzt megint nem hoztok...”

 

 

Kiss József ír le egy esetet a bumlizással kapcsolatban:

A csapathoz új fiú került, akit az első napok egyikén azzal küldtek egy „Lábos” nevű főaknászhoz, hogy kérjen számukra jágerszabadságot. Az újdonsült bányász lelkesen tett eleget a parancsnak – nem tudván, mi is az a „jágerszabadság” – de míg útban volt, a megadott név valahogy elkeveredett a fejében, a Lábosból Fazék lett.

 

„Így aztán a megérkezéskor furcsán szólította meg a tekintélyes elöljárót:

- Fazék főaknász úr, egy napi jágerszabadságot kér a csapatunk.

Mi tagadás, a főaknász eléggé meglepődött. Számára bizony csúfolódásnak tűnt ez a megszólítás. Nyomban rá is förmedt a vakmerő követre:

- Vegye tudomásul, én nem vagyok Fazék, hanem Lábos és velem máskor ne merjen szemtelenkedni!... a jágersichtet meg máskor Szopokon keresse, és ne nálam kérjen rá engedélyt!...

 

A szegény, bolondját járatott legény nem értette, mibe keveredett. Ráadásul a csapat magyarázkodás helyett még jót is derült rajta. Azért pár nap múlva – vigasztalásképpen – magukkal vitték a szopoki kocsma előtt álló zabkörtefa alá.

 

 

        

---