Nevezetes tréfacsinálók

 

 

Minden bányaüzemnek megvolt a maga tréfacsináló mestere.

Sok közülük csak egyszerű, primitív csibészségeket követett el, de szinte minden vidéken fennmaradt egy-egy nevezetes tréfamester emléke.

 

A Borsod megyei bányászok között járta híre az izsófalvai ördöngös bányásznak, Barnóczky Jánosnak. Róla így ír Hadobás Sándor a település történetéről szóló művében:

 

„Nagy Dezső budapesti néprajzkutató 1957-ben Rudabányán gyűjtött bányászhagyományokat. Értékes anyagot talált az úgynevezett bulénerek (a Gömör megyei Dobsináról beköltözött német ajkú népcsoport) körében. Pongrácz József rudabányai lakos (mellesleg Nagy Dezső unokatestvére), aki az ormosbányai szénbányában dolgozott, mesélt neki egy „ ördöngös bányászról ". Személye és a róla szóló történetek annyira felkeltették az érdeklődését, hogy később lakóhelyén, Izsófalván felkereste ezt a társai által különleges képességűnek tartott embert, Barnóczky Jánost, és kikérdezte „ténykedéséről". Néhány más adatközlővel is sikerült beszélnie. A találkozók eredményeként a miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyvének III. kötetében (1963) hosszabb tanulmányt közölt Az izsófalvai „ ördöngös bányász " címmel. Ez az írás a néprajztudományban nagy hírre tett szert, mert olyan témát sikerült vele még éltében megragadni és feldolgozni, amilyet addig csak a hagyományból ismertek, élő példákat már nemigen találtak rá. Azóta is sokat idézik, illetve hivatkoznak rá a szakirodalomban. Községünk tehát az „ördöngös bányász" révén az etnográfia tudományába is bekerült.”

 

Ideidézek két tréfát az ördöngös bányászról.

 

A dolgos kecskebak

 

Barnóczky... így adja elő a történetet:

„Egyszerű tréfákat csináltam a többiekkel. A munkahelyemen keresztbe raktam a lapátokat. Volt néhány drótom, ezt rákötöttem, s kint leültem a járatban, a drót másik végét kezembe fogtam. Ekkorra persze már sok szenet elomlasztottak.

Jön az aknász:

- Mennyi lesz a munka?

- Majd megmondjuk ott benn! Mert ott dolgoznak akkor is, ha én nem vagyok bent, - válaszoltam, és megrángattam a drótot. - Hát ez borzasztó - így az aknász és elszaladt. Jöttek mások is és csodálkoztak, hogy hallják a zörgést, nem látnak ott senkit, és a húsz csille is megvolt.

Ehhez a történethez tartozik, hogy ha láttam a cimborám lassú munkáját, az nem tetszett nekem, azon gondolkoztam, hogyan szabadulhatnék meg tőle s egyben egy másik, jobb, dolgos cimborához jussak. Ez már úgyis félt tőlem, mert hallotta híremet. Mire felment a csillével és visszajött, én már akkorra beácsoltam. Értettem a módját. Azt mondja a cimbora a többieknek:

- Mire leértem, Barnóczky beácsolt.

- Hát igen, mert ördöge van neki - mondták azok.

 

A következőt eszeltem ki megtréfálására. Volt egy vörös szvetterem, azt rákötöttem egy előre elkészített keresztfára és vad kiáltást hallatva, bedugtam a munkahelyre. Úgy megijedt, hogy kiszaladt a bányából, s azt panaszolta az aknásznak, hogy ő többet nem dolgozik velem, mert rászabadítottam az ördögöt a kecskebak képiben. így üldöztem el a rossz cimborákat. Az aknász nem szólt, nem akart velem kikezdeni. Sokan szerették volna tudni, hogy hogyan csinálom, de a trükkjeimet mindmáig nem árultam el."

 

„Én ismertem Barnóczkyt jól. Ördöge volt annak. Szuggeránsnak neveztük. Volt neki két, kézzel faragott fa-bábuja, amelyeknek az izületei szalmaszállal voltak összeerősítve. Ezeket a lakásában egy szögre függesztve tartotta. De vele voltak többször a bányában is. Mikor odaértünk a munkahelyre, azt mondta nekik: - Mozgást akarok látni! És a bábuk eszeveszetten táncolni kezdtek. Sokan láttuk ezt."

 

A bot táncoltatása

Barnóczky János: „

„ Jött az aknász. Kértem, vegye át a munkát.

- Mi van? - kérdi. - Mondom neki. - Nem akarta elhinni. - Mondom - nem hazudok magának! - Neem? - gúnyolódott. - És erre leemeltem a botomat, ami mindig a kezem ügyébe volt és a cérnára állítottam, mely ott volt kifeszítve a lábam között. Látta ám, hogy megállt a bot. - Ezzel ki is kap az aknász úr!

- Jaj, szuger! Szuger! - kiáltozta és elszaladt. Be is hívtak az irodába amiatt, mert az aknász azt mesélte, hogy a bot ugrott is, hogy üssön.

- Erre mit mondhattam mást, mint hogy képzelődött."

 

 

Komló vidékén Sejbán szakiról, Talpi bácsiról maradtak fenn hasonló nevetni való esetek.

 

 

---