A várpalotai bányászélet dokumentumai
(Dr.Korompay Péter
közreműködésével)
Várpalotán illetve környékén
1887-ben kezdődött a szénbányászat, miután az előző évben a Sztáray
kastély ingatlanán kútásás közben szénre bukkantak. Az első évben csak a
kutakból termelték ki a szenet, a hivatalos okmányok megszerzése után beindult
a kutatás, feltárás.
Részletek a Várpalota történetét bemutató
honlapról:
A
bányászatot Ajkacsingerből és Karinthiából
érkezett szakmunkásokkal kezdték meg. Az összlétszám 33 fő volt.
(... A XX. század első éveiben) a német
származású vezetők a föld alatti művelést az Antal és
a Fanny bányamezőben megszüntették 1909-ben, és
külfejtésű bányát nyitottak. A Hungária, majd a Henrik elnevezésű külfejtés
1910 és 1923 között üzemelt. A rendelkezésre álló letakarító gépek csak
(...)
A széntermelés 1910-re 45 000 tonnára emelkedett a '10-es évek végén pedig
megközelítette a 80 000 t/éves szintet. A létszám egyenletesen emelkedett, és a
'10-es években 400-500 fő közt állandósult.
(...)
A részvénytulajdonosok 1920. februárjában
megalapították az Unió Bányászati és Ipari Rt-t. (...)
A várpalotai szénbányászat fejlődésének új időszaka 1922.
decemberétben kezdődött, amikor az Unió Bányászati és Ipari Rt. részvények
többségét a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. érdekköri vállalata, az Esztergom-
Szászvári Kőszénbánya Rt. szerezte meg (40 %). A Salgó arra számított, hogy a
várpalotai szénvagyonra sikerül a település közelében egy nagyteljesítményű
erőmű létesítéséhez a kormányzat támogatását megszerezni. A fűzfői erőtelep
szénellátásnak megszerzésével (1928), majd 1929-től üzemvitelének átvételével, az
ahidráló 1929. évi megépítésével, majd 1932. évi bővítésével, a péti
Ammóniagyár és erőmű 1931. évi szénellátásának megszerzésével a várpalotai
lignit fogyasztói bázisa jelentősen bővült. A termelés fokozatosan emelkedett
és 1939-ben már elérte a 440 kt-át. (144,6 vagon/nap)
Az 1921-es évek elején sikertelen kísérleteket folytattak a frontfejtéses
művelés bevezetésére. Korompay Lajos várpalotai
bányaigazgatósága idején (1923-1939) tértek át a szintes szelet osztású
kamrafejtésekkel történő művelésre. Ennek hatására a termelékenység magas
szinten állandósult, ugyanakkor a fejtési veszteségek minimálisra csökkentek.
(...)
A bányabeli és a külszíni berendezések, eszközök korszerűsítésével
Várpalota az SKB Rt. egyik leggazdaságosabban működő
üzemévé vált. 1931-ben Ernő lejtősakna üzembelépésével bezárják a Henrik
lejtaknát, majd az első korszerű függőleges akna 1934. évi valamint az ország
első szkip szállító berendezésével felszerelt S-I. akna 1938. évi üzembelépésével koncentrálták a szállítási
rendszert. A bányában megjelentek a rázottcsúszdák,
gumiszalagok, réselőgépek, elővájógépek, vastámok stb.
A bánya sikeres működése maga után vonta mind az üzem, mint a
település szociális-, kulturális- és sport létesítményeinek kiépítését.
(...)
Az üzem bányaigazgatója ebben az időben Korompay
Lajos, okl. bányamérnök volt.
Korompay Lajos életútja
A Selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia elvégzése (1902-1905) és egy év
katonaság után a Salgó-Tarjáni Kőszénbánya
Rt –hoz került (1906) ahol 37 évet
szolgált megszakítás nélkül. Első
munkahelyként Salgótarjánban helyezkedett el
1906-1912-ig, ahol Etes akna
üzemvezetője, Központi Bányamérnökség vezetője volt, majd 1939-1944-ig volt alkalmazásban mint
bányaigazgató.
(...)
Ifjú mérnökként Salgótarjánban majd
Petrozsényben dolgozott. (...) Itt munkatársaival kidolgozták
a
Várpalotai 16 év (1923-1939) legnagyobb kihívása az volt, hogy gazdaságossá tegyék a lignitbányászatot. A Fleischner-féle anhydráló
megépítésével a 2100 kalóriás 48% vizet tartalmazó lignitből a nemesítés után
4200 cal. fűtőértékű, már csak 18 % vizet tartalmazó
kiváló szenet nyertek. Megépítette 1928-ban
hazánk első
A bányamunkások oktatása
céljából 1935-ben dr. Kiss László bányahatósági tanácsos kezdeményezésére
megszervezte „Vájár-iskolát”,amely két év múlva törvény erejű rendelet lett,
kötelezővé téve a vájár oktatást. Megírtra a „Magyar vájár oktatás „ kézikönyvet . A sikeresen vizsgázók „Vájár-bizonyítványt” kaptak, képesítésük
pedig a mester vizsgával volt egyenértékű.
A salgótarjáni bányaüzemek vezetését 1939-ben vette
át, s az akkor 12,3 millió q termelés 1942-re 17,8 millió q-ra
emelkedett.(1920-9 mq, 1930-10,2 mq,
1935-9,4 mq). A salgótarjáni bányászkodás
eddigi 75 éves történetében ez volt a maximum.
A Szénbányászati Ipari
Igazgatóság 1949 márciusában a Rózsaszentmártoni Petőfi bánya fejtési
problémáinak megoldására mint szakértőt kérték fel,
1949 májusában a Szénbányászati Ipari
Kutatási Bizottság tagjává jelölték.
(...)
A bányaüzemek vezetőinek „Szabadidő
beszámoló értekezlet”-et tartottak 1941
szeptember 11.-én. Hozzászólását, melynek címe „Salgótarján
munkásproblémái” volt azzal indította, hogy „ Nekem
mint a salgótarjáni bányák vezető bányaigazgatójának kötelességszerűen kell munkásaim ügyes bajos
dolgaival foglalkozzam, s így rajtuk keresztül akarva nem akarva nap-nap után a
munkáskérdés tárgykörébe tartozó problémákkal találkozom.”
A gondolatait arra fűzte fel,
hogy az akkori napi 500 vagon termelés 16 bányából kerül ki, s kb. egy salgótarjáni központú
A munkába járás fáradalmaival
is kell számolni...”
(...)
„A szociális gondoskodás, a
szabadidő eltöltésének fontos formája az egyesületekbe való tömörülés.. A bányaigazgatóság területén van 10 olvasókör, 1
lövészegylet, 5 sportegylet, 1 tornaegylet, 9 cserkész csapat
(354 taggal) és 10 levente csoport. Az olvasókörök foglalkoztak a munka utáni
szabadidő eltöltéssel, a hétvégi üdüléssel.”
(...)
„Fontos megbecsülése a
bányamunkának, hogy a vájárbizonyítvány egy fokkal magasabb képesítést jelent
mint a ipartestületek részéről kiadott szabaduló
levél. Bevezette a „rokkant-vájár” megkülönböztető elnevezést, ami magasabb
juttatásokkal járt.”
Korompay Lajos minden héten keddenként munkásnapot
(raportot) tartott, reggel 7-től délután 2-3 óráig. A salgótarjáni tiszti kaszinót a
munkásoknak adta és épített hozzá egy fűthető tekepályát. A bányászok szénjárandóságát úgy változtatta
meg, hogy a járandóságot a betegműszakokra is adták.
A vájárok 8 órás napi keresete az 1935-ös 3,512
pengőről, 1940-re 4,368 pengőre, 1941-re 5,429 pengőre, 1942-re 9,5 pengőre
növekedett.
1941-ben teljesen
megszüntette a külszíni 12 órás munkarendet.
Figyelemmel kísérték, hogy a
bányamunkások havi keresetéből mennyit fordítanak például élelmezésre. Egy 4
tagú család esetén
havonta 1935-ben 42,6%-ot, 1938-ban 50,5%-ot, 1939-ben 42,8%-ot, 1941-ben 38,4%-ot.
A tervei között szerepelt,
hogy megalakítsa a salgótarjáni bányamunkások Szent István Otthonát, ami a
kulturális célok mellett az önbiztosítással is foglalkozik (lásd sikeres dorogi
példa).
Nagyon fontosnak tartotta a
házépítési akciót, ami igen sikeres volt Várpalotán. Az igénylő bányászok ingyen
telket (250 négyszögöl) kaptak, s 5 év
alatt (1936-40) 100 ház épült 480.000 Pengő értékben. Az építéshez 3,65 %
kamatozású kölcsönt kaptak. Várpalotán felépült a kultúrház, a
50 méteres versenyuszoda is
Ezt a modellt kívánta
bevezetni Salgótarjánban is. Javaslatait az Igazgatóság elfogadta.
Az alábbi dokumentumok a
Várpalotai bányáknál dolgozó bányászok életéről szólnak.
Korompay Lajos Várpalotán
mint az Unió Bányászati és Ipari Rt. bányaigazgatója 1935 Szent Borbála napján
aknaszentelési ünnepséget tartott (Ferenc akna). Az ünnepségen részt vett Dr. Chorin Ferenc a Salgó-Tarjáni Kőszénbánya Rt elnök
vezérigazgatója.
A beszédéhez összeszedték,
hogy mit tesznek az emberekért. Az alábbi, egyedülálló dokumentumok
ezeket a feljegyzéseket tartalmazzák.
A fenti dokumentumok bemutatását Dr.Korompay Péter úr tette lehetővé, amit ezúton is köszönök.
Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged:
