Varsányi Pál bányászati témájú képeslapjai

 

 

 

Varsányi Pál (1902-1990) már egészen fiatalon a munka világa felé fordult, innen gyűjtötte képei témáját. A 20-as, 30-as években Fényes Adolf, Zádor István voltak mesterei, műveiről 1936-ban maga Romain Roland, a neves francia is elismerőleg nyilatkozott. Elsősorban sokszorosításra kerülő grafikákat alkotott, fametszetei erős szociális érzékenységről tanúskodnak.

Számos könyvet illusztrált, közöttük Petőfi, Ady, József Attila verseinek köteteit.

Az 1940-es évek végétől – a korábbi életszemléletéhez igazodva – rendszeresen választotta képei tárgyául a kétkezi munkát végzők világát. Alkotásai azonban túlléptek az akkor igencsak megszokottá vált sematizmuson. Azon kevesek közé tartozott, akik meg tudták oldani, hogy a kor nehezen befogadható elvárásain túl hozzáadja azt a művészi többletet is alkotásaihoz, mely révén nem csak kiemelkedtek a tucatművek közül, de egyben maradandóvá is válhattak.

Az 1948-ben készült „Bányászok” című sorozat eredetileg ceruza, krétarajzokat tartalmazott. A művész a tatabányai bányavidéken gyűjtötte motívumait, az akkor már államosított szénbánya vállalatnál.

A képekből a következő évben – a kor propagandavonulatának megfelelő – fametszet sorozat készült, melyet képeslapokon adtak közre. A lapok hátoldalán – a később ugyanilyen tárgyban megjelenő, propaganda célzatú kiadványoktól eltérően – szerepel az alkotó neve, a sorozat címe.

Az első képen a külszínen, a tájra jellemző bányaépületek között gyülekező bányászokat láthatunk. Sikerült a kép előzményét jelentő grafikát is felkutatnom, ezért érdemes megismerkedni vele.

A krétarajz és a végül elkészült fametszet természetesen tükörképe egymásnak. Jól megfigyelhető az a korábban említett technika, melynél a rajzi részletek a fametszetre történő átültetés során egyes elemek esetében leegyszerűsödnek, másoknál teljesebb kidolgozást kapnak. Míg a rajz egy szokványos, inkább vázlatnak tekinthető alkotásként kerül elénk, metszetként már hangulatokat, érzelmeket is magába foglaló kép alakul ki belőle.

A második és harmadik kép helyszíne a földalatti bányatérség. Nem véletlen, hogy Varsányit kortársai a metszet mesterének tartották. A lapdúcra készült képek összefüggő felületein mellett a technikai lehetőségek határáig elmenve képes volt a föld mélyén dolgozó ember és az általa ott beépített szerkezetek plasztikusságát úgy visszaadni, mely keveseknek sikerült. Ezt elsősorban az alakok, tárgyak határoló vonalait kiemelő, az ellenfény által keltett surlófény megjelenítésével, valamint a száldúc technika árnyalási módozatait alkalmazva oldotta meg. A képeken belül több sík tárul elénk, a háttérben a sötét bányajáratok zárják le a mélységet.

A fejtést végző vájár és a csillét toló csillés arca rejtve marad előttünk – személyiségüket mozdulataik, az általuk kifejtett erő tárja fel. Mindkettejük testét a fény játéka körvonalazza, azé a fényé, mely a bányában bár olyan kevés, de ha megjelenik, éles kontrasztokat hoz létre – bizonyítva, hogy a metszetek technikája az, mely különösen alkalmas a föld alatti világ ábrázolására.