Nagy Gyula rajzai az Élet és Tudomány 1949-es évfolyamában

 

 

 

Hazánk egyik legrégebbi folyóirata a tudományos élet eredményeit bemutató Élet és Tudomány című lap. Első száma több mint 60 évvel ezelőtt, 1946-ban jelent meg. Volt időszak, amikor hetente több mint kétszázezer példányt adtak el belőle. Sokáig az egyetlen olyan lap volt, melyből az érdeklődők megismerhették a nagyvilág tudományos-technikai életének legújabb eredményeit. Érdemes régi számait forgatni, mert azon kívül, hogy megfigyelhetjük bennük az emberiség alkotásainak fejlődését, jó lehetőséget ad a nem is olyan régi évtizedek körülményeinek megismerésére.

 

A szocializmus idején - elsősorban az 1948-tól az ötvenes évek végéig terjedő időszakban - az Élet és Tudomány is gyakran adott helyet a bányászat bemutatásának. Ennek persze elsősorban politikai oka volt - ám a mai érdeklődő igen sok érdekes technikai, műszaki részletet, ma már nem ismert érdekességet tudhat meg az e mesterséggel foglalkozó cikkekből.

 

1949-re már befejeződtek a nagy gazdasági és társadalmi változások az országban. A termelőüzemek - sőt tulajdonképpen minden vállalat, cég - állami tulajdonba kerültek, kezdetét vette hazánk egyik legkeményebb időszaka. A kor politikai vonulatának egyik fő jellemzője volt a munkásosztály kiemelt szerepének hangsúlyozása.

A kétkezi munkások közül is a bányászok a legfontosabbak közé tartoztak. A jól ismert erőltetett iparosítás, a mindenáron önálló gazdasági létre való állami törekvés egyik alappilére volt a bányászat.

Természetesen ebből a folyamatból a tudományos élet, és vele együtt a tudományos újságírás sem maradhatott ki. A kor bányászati témájú tudományos-technikai cikkei nem nélkülözik ezen árnyalatot - de még ezzel együtt is igen fontos dokumentumai a kor bányászatának.

 

Az 1949-es évfolyamban több cikk is megjelent a bányászatról. A január 23-án megjelent 4. szám azért érdekes, mert a cikk mondanivalójának illusztárciójaként itt találkozhatunk Nagy Gyula rajzsorozatával.

Nagy Gyula, a sajnos igen fiatalon elhunyt festőművész Várpalotán született, szegény családban. Már korán dolgoznia kellett, fest-mázoló szakmát tanult. Iskolai tanítója tanácsára jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára. Tanára közbenjárására Várpalota város ösztöndíjat biztosított számára, később a helyi bányászok segítették fizetésük 1%-val. 1942-43-ban Firenzében tanult, ott szerzett diplomát mint ösztöndíjas tanuló.

A háború után szülővárosában telepedett le, ott is élt haláláig.

1954-ben, hat éves munkával fejezte be a Bányász Székház előcsarnokában pannóját.

Képei szerte-széjjel kerültek az országban, az ötvenes-hatvanas években készült alkotásait Képcsarnok Vállalat értékesítette.

Rendszeresen készített ipari tárgyú képeket a környéken. A várpalotai, inota üzemek, halimbai, nyírádi bányák folyamatosan kínáltak témát műveihez. Gyakran jelentek meg lapokban rajzai, grafikái, a Dunántúli Napló állandó illusztrátora volt.

Sokáig ő vezette a Veszprém megyei Területi Képzőmuvészeti csoportot, és a várpalotai Művelődési Ház rajzszakkörének is vezetője volt.

1966 március 19-én hunyt el tragikus hirtelenséggel.

A "Magyar bányászat évezredes története" című mű III. kötetében található katalógus szerint 2001-ben a Központi Bányászati Múzeum Várpalotai Bányászati gyűjteményében 6 festményét és 10 grafikáját őrzik. Ezeken túl még Veszprémben és Dudaron volt megtalálható két-két festménye. A Balaton-parti Lovas községben - ahol egykor nyaralója volt - ma egy alapítvány gondozza emlékét.

Nagy Gyula rajzait a képaláírásokkal együtt igyekszem bemutatni, hiszen így teljes a kép. Sajnos némelyik rajzból - a folyóirat bekötése miatt - kis részletek már hiányoznak. Csak remélni tudom, hogy az eredeti képek valahol még megtalálhatók...

A művész ezeket a képeket nagyon fiatalon, alig 27 évesen készítette, de már láthatóak rajta a később rá jellemző stílusjegyek. Míg az első két rajz - a szállítógép és az íves támot ábrázoló rajzok - inkább illusztrációként szolgálnak, a további rajzokon már igen jó színvonalon oldja meg a dolgozó ember ábrázolását.