Vydai Brenner Nándor bányászati tárgyú
képeslapjai
Viday Brenner Nándor 1918-21 között az Iparművészeti Iskolában Haranghy Jenő, 1923-25 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendéke volt. A II. világháború előtt
gyakran festett vallási, mitológiai tárgyú képeket, zsánerképeket. Jelenleg ezek közül sok
fellelhető. 1945 fordult a bányászat,
mint téma felé is, elsősorban az üzemek megrendelésére készített képeket.
A bányászati témájú alkotásain visszatükröződik a tárgy magas
színvonalú ismerete, s az, hogy alkotójuk valóban megjárta a föld mélyét, a
bányák zugait...
A bemutatott képeslapok nem a klasszikus értelemben vett grafikai művek: előképük minden esetben egy-egy klasszikus technikával készült alkotás volt, mely
a képeslap készítésekor sokszorosító technikával került feldolgozásra. Sajnos az eredeti alkotásoknak nem sikerült nyomára bukkannom.
A rajtuk megfigyelhető ábrázolások - annak ellenére, hogy tulajdonképpen állóképek - nem nevezhetők statikusnak. Mindegyiken a bányásztevékenység fontos műveleteiből figyelhetünk meg egy-egy kimerevített pillanatot - azt, amelyik egyrészt a legjellemzőbb, másrészt
az emberi munkavégzés lendületét mutatja be.
Ez nem véletlen. Kevesek által ismert tény, hogy Vydai Brenner korának egyik legjobb mestere volt egy különös alkalmazott grafikai műfajban: a diafilmek készítésében.
Nagyon sok, még ma is közkézen forgó diafilmhez készített képeket, elsősorban festményeket. Volt közöttük természetesen mozgalmi, propaganda céllal készült is, de az ő képei által ismerhették meg az ötvenes-hatvanas évek gyermekei Arany János "Toldi"-jának, vagy Jókai "Aranyember"-ének történetét.
A diafilmekhez készülő képek igen magas szakmai színvonalat képviseltek. Elkészítésük legalább olyan nehéz, mint a rokon alkalmazott grafikai műfaj, a képregény megalkotása.
Hosszas meséket, történeteket alig két tucatnyi rajzba kellett belefoglalni úgy, hogy a legfontosabb jelenetek, a regény lényege megjelenjen a néző előtt.
Vydai Brenner e műfaj mesterévé vált. A bemutatott képeslapokon - akárcsak diaképein - művészi módon, de az élethez, a valósághoz hűen ábrázolja a bányászati tevékenység fontos mozzanatait.
Ismereteim szerint az alkotó halálának időpontja nem ismert. Sajnos vele együtt alkotásai is eltűntek. Csak remélni lehet, hogy a képeslapok, a diafilmek előképei valahol lappanganak, nem semmisültek meg.
Hogy az alkotásokat - és a kort - teljes egészében megismerhessük, a képek alatt szerepeltetem a lapok hátoldalának feliratait is. Szerencsére tudjuk, hogy előbb a képek készültek el - és a jelszavakat nem a művész párosította melléjük...
Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: